A Marvel’s Avengers szinkron színészei megvédik a játékot

Troy Baker (The Last of Us): „Mindig fel kell készülnünk rá, hogy valaki sz@rral dobálózik, nem igaz?” – nyilatkozta a Marvel’s Avengers színésze.

A Marvel’s Avengers-ről már egy ideje folynak a viták, hogy kár-e, hogy a karakterek nem úgy néznek ki, mint a filmekben. Nemrég írtunk róla, hogy a készítők megerősítették, hogy már pedig ez így is marad.

Most, a Manchesterben megrendezett Comic-Conon készült egy interjú azokkal a szinkronszínészekkel, akik a Marvel’s Avengers-en dolgoztak – köztük a napjainkra már legendássá vált Troy Bakerrel is. A színészeket arról kérdezték, hogy mit szólnak azzal a felzúdulással kapcsolatban, hogy nem hasonlít a Bosszúállók külseje az MCU-színészekéhez.

„Mindig fel kell készülnünk rá, hogy valaki sz@rral dobálózik, nem igaz?” Szóval ahogy kijött az első trailer, rengetegen elkezdtek panaszkodni, hogy a Bosszúállók nem úgy néznek ki, mint Chris Evans, Robert Downey Jr. stb…” – ismerte el Troy Baker, akik a The Last of Us legendás Joel szerepe óta már rengeteg játék főszereplőjének kölcsönözte hangját és külsejét. A Marvel’s Avengers-ben egyébként Hulkot és az emberi „megfelelőjét”, Bruce Bannert alakítja majd. „Tudod egyáltalán, hogyan néznek ki? A játékban tökéletesen megfelelnek a képregénybeli Iron Mannek, Bruce Bannernek, vagy Amerika kapitánynak.”

„Amikor megmutatták nekem Bruce Bannert, akkor arra gondoltam, hogy pont úgy néz ki, mint a Ultimate-ben (a képregényekben – a szerk.). 100%-ban olyan, mint az Ultimate-ben. Szóval azt mondtam nekik, hogy ez az én Bruce Bannerem, az a fickó, akik majdnem megette New Yorkot.”

Forrás: Pushsquare

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu