Kötelező lesz a lootboxok esélyeit kiírni: közös erővel dolgozik a három konzolgyártó

A Nintendo, a Sony és a Microsoft konzolgyártó is kötelezni fogja a fejlesztőket, kiadókat arra, hogy a játékaikban feltüntessék a lootboxok esélyeit (odds) az adott tárgyakra.

Michael Warnecke, az Entertainment Software Association (innentől ESA-ra rövidítve) technológiai szabályzatokért felelős vezető ügyvédje a Federal Trade Commission (az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) Inside the Game előadásán jelentette be, hogy a három konzolgyártó cég már rajta van az ügyön. Warnecke összefoglalta a játékipar korábbi próbálkozásait is. „Többet csinálunk. Örömmel jelenthetem be ezen a reggel, hogy a Nintendo, a Sony és a Microsoft jelezte az ESA-nak, hogy elkötelezettek olyan új platformszabályzatok iránt, amik a fizetős lootboxokat érintik a platformjaikra készülő játékokban. Részletesebben: ez az új játékokra, és olyan frissítésekre vonatkozna, amik lootboxokkal rendelkeznek, vagy azokat behozzák az update révén. Szükséges lesz a virtuális tárgyakra vonatkozó relatív esélyeket nyíltan feltüntetni azon játékokban, amik elérhetőek a platformjaikon. Ezen felül az ESA sok vezető kiadója döntött úgy, hogy hasonló megközelítést fognak alkalmazni a kiadói szinten, hogy a fogyasztóknak biztosíthassák ezt az információt, és így részletesebb adatokkal rendelkezhetnek, amikor vásárlási döntést készülnek meghozni,” mondta Warnecke.

Az Apple az iOS esetében 2017-től, a Google pedig a Google Playen keresztül az idei évtől kezdve kötelezi erre az érintett feleket. Amúgy a szabályzat bevezetése a jelen tervek szerint 2020-tól lesz esedékes. Azok, akik elkötelezték magukat, egy lista formájában publikálásra kerültek: Activision Blizzard, Bandai Namco Entertainment, Bethesda, Bungie, Electronic Arts, Microsoft, Nintendo, Sony Interactive Entertainment, Take-Two Interactive, Ubisoft, Warner Bros. Interactive Entertainment, Wizards of the Coast.

Ez nem rossz, de vannak, akik még ilyen elkötelezésre nem vállalkoztatk: 505 Games, Capcom, CI Games, Deep Silver, Disney Interactive Studios, Epic Games, Focus Home Interactive, Gearbox Publishing, GungHo, Intellivision Entertainment, Kalypso, Konami, Magic Leap, NCsoft, Natsume, Nexon, Rebellion, Riot Games, Sega, Square Enix, THQ Nordic, Tencent, Marvelous.

Úgyhogy a lootboxok nyíltabbak lesznek.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu