Minden tekintetben túlszárnyalja majd elődeit a Halo Infinite

Több játékmenetbeli forgatókönyv és egy nagyobb univerzum vár ránk az Xbox Game Studios vezetője szerint a Halo Infinite-ben.

„Úgy gondolom, hogy az első tényleg király dolog az a játékkal kapcsolatban, ahogy ki fogja terjeszteni a világot, nem? Nem mennék olyan messzire, hogy azt mondjam róla, hogy sandbox, mert ha felhozod ezt a fogalmat, akkor az emberek valamelyest túlterhelik ezt a fogalmat sok más dologgal, de az, amit a csapat csinál, az egy nagyobb univerzum építése, illetve egy nagyobb játékmenetbeli forgatókönyvkészlet – a több felfedezhető dolog remek. A második dolog az, ahogy a Slipspace engine-t felfrissítik arra a szintre, ahol mi tartunk például grafikailag, és vannak tervezésileg is menő dolgok – nagyon jó volt látni őket [a 343 Industriest, a Halo Infinite fejlesztőit – a szerk.] visszatérni a korább Halo játékok formai és tervezési „nyelvéhez”. A Halo 5[: Guardians] esetében egy kicsit forgalmas volt tervezésileg az a játék. A Halo Infinite jóval modernebbnek és tisztábbnak érződik ezzel szemben, de úgy gondolom ennek ellenére is, hogy a Halo gyökereire erősebb utalások is vannak eközben, és nagyon király az ilyet látni. Röviden: a Halo Infinite látványa impresszív és kiterjedtebb,” mondta a GameInformer podcastjén Matt Booty, az Xbox Game Studios főnöke, aki mintha direkt el akarta kerülni a nyílt világ, illetve a sandbox kifejezéseket, ugyanis nagy eséllyel a Halo Infinite nem fog egyik sem lenni, csak kicsit „tágabb” lesz, ami talán a Metro: Exodus esetében is érvényes gondolatmenetnek tekinthető, hiszen az is lényegében lineáris játék volt, csak több módon is elvégezhettük benne az előttünk álló feladatokat.

A Halo Infinite 2020 végén fog megjelenni. A 343 Industries játéka a next-gen Xbox (jelenleg csak a kódneve ismert: Xbox Project Scarlett) egyik nyitócíme lesz, de emellett Windows 10-re, illetve Xbox One-ra is meg fog jelenni. Az Xbox One port az ígéretek szerint nem lesz elhanyagolva – erről korábban beszámoltunk már.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu