Nyugatra jön a Monkey King: Hero Is Back [VIDEO]

A Nyugati utazás című regényen alapuló filmadaptációt feldolgozó játékadaptáció, a Monkey King: Hero Is Back  tart nyugatra…

Igen, ennyire bonyolult a helyzet – a Kínában nagyon népszerű Vu Cseng-en által írt műből 2015-ben készült egy akció-fantasy film, és ezen alapul a játék is, ami arrafelé már játszható, de az Oasis Games alkotását a Sony Interactive Entertainment és a THQ Nordic (mostantól már nem kell megkülönböztetnünk az osztrák kiadót a svéd anyacégtől, ugyanis utóbbi bejelentette, hogy innentől Embracer Group AB néven futnak tovább – a névváltás szeptember 17-én lesz esedékes!) elhozza Észak-Amerikába és Európába is.

„A játék a 2015-ben megjelent Monkey King: Hero Is Back nevű, izgalmas kínai akció-fantasy filmen alapul. Egy fiatal fiú, Liuer kalandjait meséli el a majomkirállyal, Sun Wukonggal, aki 500 év után szabadult ki börtönéből. A filmes rajongók úgy ismerik [a filmet] mint az egyik legjobb kínai animáció – akkortájt Kínában bevételi rekordot döntött, hiszen megjelenésekor több mint 160 millió eurót kaszált. A PlayStation 4-es Monkey King: Hero Is Back esetében a Sony Interactive Entertainment közösen dolgozott az Oct Animation Studioval (akik a film lélegzetelállító látványa mögött álltak), hogy a film látványához és érzéséhez hű játék születhessen.

Mint ahogy a filmben, úgy ebben az akció-kaland játékban is Liuer, egy fiatal monk története kerül elmesélésre, ahogy hősével, Sun Wukonggal találkozik, de a fókusz ezúttal a Majomkirályra összpontosul, miközben a játékosok több történetet és altörténetet láthatnak, amik nem voltak a filmben. Sun Wukong, Liuer, és Pigsy együtt egy olyan kalandban vesz részt, amiben az egymás közötti barátság is elmélyül. A játékosok Sun Wukong bőrébe bújnak, hogy az ő misztikus képességeivel legyőzhesse az életére törőket. A játékban elmerülhetnek a játékosok a saját történetükben, miközben lehetőségük van a gazdag és mély történet átélésére is, ami miatt oly ismert lett a film is.

A Monkey King: Hero Is Back Hero Editionjében az alapjáték mellett a season passt is tartalmazza – ebben két extra történet lesz DLC formájában (Uproar in Heaven, Mind Palace), illetve két játékbeli kosztüm a főhősnek (Tuxedo, Dasheng Doll), továbbá a játékban felhasználható speciális tárgyak is lesznek. Az előrendelés mindkét PlayStation 4-es verziónak augusztus 14-én kezdődik. A PlayStation 4-es változat előrendelése két exkluzív játékmódot (Paradise, Desperation) és egy PS4-es témát is ad,” írja a THQ Nordic sajtóközleménye.

A Monkey King: Hero Is Back alap kiadása PlayStation 4-en 40 euró (~13 ezer forint) lesz, és ez digitálisan, illetve lemezesen is kapható lesz, míg a Hero Edition kizárólag digitálisan kapható 65 euróért (~21 ezer forint). A PC-n a lemezes alapkiadás 30 euró (~10 ezer forint) lesz, a digitális kiadás (amit kivételesen az Oasis Games kezel) 35 euróba (~12 ezer forint) kerül majd, míg a Hero Edition 60 euró lesz (~20 ezer forint). A PC-s digitális előrendelés 18-ától fog menni, a lemezes már működik.

A Monkey King: Hero Is Back október 17-én jelenik meg PlayStation 4-re és PC-re. Kínai fejlesztés nyugaton.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu