Játékbajnokságokat fújt le a Square Enix; újabb halálos fenyegetőzések

A Square Enix biztonsági okokból több bajnokságot lemondott, mivel a japán cég újabb fenyegetéseket kapott.

A Square Enix egy közleményben tudatta velünk, hogy jelentette a rendőrségnek az újabb jelentéseket (az előző eset elkövetőjét már elkapták amúgy…), és emiatt biztosra ment, és törölte a négy Starwing Paradox bajnokságot, amik Japán négy városában, pontosabban Tokióban, Yokohamában, Fukuokában és Nagorában kerültek volna megrendezésre. A kiadó az érintettektől bocsánatot kért.

Idén ez már a harmadik példa arra, hogy a Square Enix fenyegetésekkel szembesült. Az első alkalom márciusban történt – ekkor egy férfi letartóztatásra került, mert azzal fenyegetőzött, hogy megöli a Square Enix stábját, mivel közel 1800 dollárnyi (több mint fél millió forintnyi) yent költött el egy gacha játékban, ami lényegében a Kinder Meglepetés videojáték formátuma. A második eset augusztusban volt, amikor egy másik férfi azzal fenyegette meg a Square Enixet, hogy megismétli a Kyoto Animation tragédiáját, azaz felgyújtotta volna a cég egyik épületét. (Volt egy harmadik eset is, amikor tavaly szeptemberben kb. harminc emailt kapott a Square Enix, amiben a gyilkolás szó volt japán nyelven – itt a hatóságok még nyomoznak, hogy van-e bárminemű kapcsolat a három esettel, avagy sem.)

A Square Enix talán elgondolkodhatna azon, hogy miért is történhet ez meg. Esetleg van néhány játék, ami nem olyan jó (vagy monetizációban túlzásokba esik). Esetleg a cég megközelítése nem a legjobb (eddig mindössze egy olyan általuk kiadott játékról tudunk, amiből kivették PC-n a Denuvót… és az is a Life is Strange: Before the Storm volt). Persze, lehet pszichológiai okok is a fenyegetések mögött.

Kérdéses, hogy mikor fog ilyesmi a nyugaton bekövetkezni (mondjuk itt lövöldözésre volt már példa korábban, úgyhogy megvannak a magunk problémái is – vagy legalábbis a nyugati országoknak, errefelé ilyesmire nem nagyon kerül sor).

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu