Zenith: rövid úton sikeres lett a cyberpunk MMORPG [VIDEO]

A virtuális valóságban játszódó Zenith számára mindössze néhány óra kellett csak, hogy elérje a kitűzött célt.

„A Zenith – amit anime és JRPG-klasszikusok inspiráltak, ezek újraképzelése egy dinamikus, élő világban cross-playjel a PC és a virtuális valóság platformjai között – egy futurisztikus univerzumot kínál, amiben a játékosok harcolnak, kraftolnak, felfedeznek és élnek, ahogy szövetségeket és barátságokat formálnak a céhekben és csoportokban. A játék világában Zenith városa el lett zárva a káosztól, amit egy hatalmas csillaghajó balesete okozott. Bár a csillaghajóról származó lények és szörnyek már irányítás alatt állnak, a káoszért felelős Isten-Királyt elzáró pecsét napról napra gyengül – szükség van a hősökre, hogy megmentsék Zenithet egy újabb csapástól. Azon karakterek, akik vállalják a kihívást, epikus raidekben és világmértékű eseményekben vehetnek részt, hogy erős vezetőkké válhassanak, akiknek cselekedetei örökre meg fognak maradni,” olvasható a Zenith Kickstarterén. Ezúttal nem mondjuk, hogy érdemes bedobni pár garast a közösbe, ugyanis a 25 ezer dolláros célt négy óra alatt elérte a játék, és már a stretch gólok között is már félúton tartanak a fejlesztők, akiknek valamelyest poénos nevük van (Ramen VR).

A PC-re készülő Zenithet a SpatialOS, illetve a Unity hajtja meg, így az előző révén lehetőség van egy hatalmas világ felépítésére, ami VR-ban még inkább figyelemre méltó eredmény lesz majd. (Nem nagyon látunk VR MMORPG-t, pláne nem SpatialOS-t használót.) De nem lesz kötelező a virtuális valóságos headsetek egyikének (pl. Oculus Touch, Oculus Rift S, HTC Vive, Steam Index…) birtoklása: anélkül is játszható lesz.

A Kickstarter szerint egy év múlva fog kb. megjelenni a Zenith, aminek a korai hozzáféréséhez ezen az oldalon is regisztrálhatunk. Már maga a cyberpunk műfaj miatt is érdemes figyelemmel követni a projektet, és a megjelenési dátum miatt ott a gyanú, hogy a Zenith csendben becsúszhat a next-gen Xboxra (Xbox Project Scarlett) és PlayStationre (PlayStation 5) is. (A PlayStation VR célpont amúgy is…)

Forrás: Massivelyop

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu