Rendezőváltás az Uncharted film élén

MOZI HÍREK – Most már komolyan feltesszük a kérdést: vajon egyáltalán el fog-e készülni valaha ez a hányatott sorsú Uncharted film?

Először úgy tűnt, hogy a Stranger Things felelős producereként is ismert Shawn Levy lesz az, aki a tíz éve bejelentett Uncharted film rendezőjeként végre talán a mozikba repíti Nathan Drake történetét. De nem – ő is kiesett a praxisból, ugyanis a Free Guy című film rendezői posztjára nyergelt át. (Ez a film júliusban fog megjelenni, a története pedig arról szól, hogy valaki felfedezi, hogy mindössze egy NPC-ként funkcionál egy játékban.) Ekkor jött be a képbe Dan Trachtenberg (10 Cloverfield Lane, például), aki átvette Levy hűlt helyét, ám az a helyzet, hogy ő sem kötődik a filmhez már, írja a Deadline.

A Deadline szerint most a producereknek már az a feladata, hogy egy újabb rendezőt találjanak a filmhez, ugyanis a film gyártása 2020 elején fog kezdődni, és a forgatókönyv, amiről korábban már szó esett nálunk is, készen áll már a megfilmesítésére. Azt is hozzáteszi a site, hogy a korábban bejelentett (és általunk is taglalt) PlayStation Productions számára az Uncharted lesz az első film. Ha nem emlékeznénk, a PlayStation Productions direkt arra specializálódott, hogy a Sony IP-it a mozikba és a televízióra áthozza. Nathan Drake-et továbbra is Tom Holland fogja alakítani, és a pletykák szerint a Breaking Badből ismerős Bryan Cranston is felbukkanhat majd az Unchartedben.

De ez azért igencsak nagy blama a Sony számára: 2009-ben jelentették be, hogy az Uncharted (ami akkor még csak a második résznél tartott… és azóta kijött még kettő fő rész, továbbá a Lost Legacy a PlayStation 4-en és a Golden Abyss is a PS Vitán, ami azóta jött, látott és meg us halt…) a mozikba tart. Tíz év pedig elképesztően sok idő. Úgyhogy ezek után talán már jogosan mondhatjuk, hogy az Uncharted filmadaptációja a filmes ipar Duke Nukem Foreverje lett…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu