Ingyenes néhány napig a DiRT Rally!

A Codemasters etalont felállító DiRT Rally játékát most ingyen meg lehet szerezni.

2015-ben jelent meg a DiRT Rally, ami nagyon durván megemelte a rally-játékok körül az elvárásokat. A Milestone és a Kylotonn játékai nem is tudtak a közelébe jutni – egyszerűen a Codemasters megmutatta, hogy ha megszokjuk az erősen akcentusos navigátorunk hangját, akkor bizony ez az a játék, ami szimulátor közeli szintet képes felmutatni. Nos, a DiRT Rally most ingyenesen megszerezhető a Humble Bundle oldalán keresztül PC-re. Annyi a teendőnk, hogy kattintsunk ide, rendelkezzünk egy Humble-regisztrációval, iratkozzunk fel a hírlevelükre, aztán szeptember elsején, magyar idő szerint este hét óráig tegyük mindezt meg. Kapunk egy Steam-kódot, amit pedig szeptember ötödike előtt mindenféleképpen be kell váltani! Gyanús, hogy ez a játék is majd szépen lelép a Steamről, ugyanis a Codemasters ezt nagyon sokszor megcsinálta már (sőt, még magával a DiRT-sorozat korábbi részeivel is…). Érdemes megtenni ezeket a lépéseket, ugyanis a DiRT Rally egy kifejezetten jó játék – a tesztünk itt olvasható.

Legyen egy játék helyett három – még megemlítünk még két játékot, amit ingyen meg lehet szerezni PC-n. Az egyikük a 2016-ban megjelent, igencsak jó játék a Playdeadtől – a LIMBO fejlesztőitől az INSIDE is kiemelkedő minőségű volt. A másik játék 2018 egyik indie slágereként a Celeste, egy már-már büntetően nehéz platformer. Nos, mind a két játék elérhető jövő hét csütörtökéig az Epic Games Store-on. Ha már fel van telepítve az Epic Games launcher, akkor onnan is hozzáadhatjuk a fiókunkhoz a két játékot, ha nem, a weboldalon keresztül regisztrálhatunk a két indie gyöngyszemért. (Már most elmondjuk akkor, hogy szeptember 5-e és 12-e között mi vár ránk az EGS-en: a The End is Nigh és az ABZU. Úgy tűnik, hogy a heti kettő játék most már tényleg rendszeresített lesz Tim Sweeneyék portáján.)

Jó játékot!

Forrás: GameSpot, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu