AZ – Második fejezet – Leszámolás a Bohóccal

FILMKRITIKA – A Stephen King klasszikus és egyben monumentális horrorregényének újabb feldolgozásának második részére, AZ – Második fejezet moziba kerülésére két évet kellett várni. A Vesztesek klubjának egykori gyermekei immár felnőttként, 27 évvel később szállnak szembe Pennywise-zal, a bohóc alakú, nyomasztó rémmel, aki már alig várja, hogy ismét meggyötörje az egykori gyermekcsapatot.

 

Elképesztően, talán túlságosan is hosszú volt ez a horrorfilm, amely ugyanakkor mégis kellemesen, érdekesen és elgondolkoztatóan nyomasztó érzéseket hagyott bennem. Ez volt az első gondolatom, amikor kijöttem a sajtóvetítésről. Igen, el kell ismernem, hogy rengetegszer feszengtem a moziszékben, sőt, az is előfordult, hogy szabályosan untam a film bizonyos szakaszait. Összességében viszont mégis pozitív az összkép, ehhez viszont több óra is kellett, hogy szintetizáljam magamban a film által okozott érzéseket, gondolatokat. (Így majdnem lemaradtam a kötelezően visszaküldendő értékelő kérdőív határidejéről.)

A horroríró dilemmája

Van egy állandóan visszatérő poén a filmben. Az állandó Stephen King-figura: a sikeres, de mégis nyűglődő író, a felnőtté vált Bill Denborough (James McAvoy) karakteréről van szó, aki képtelen megfelelő befejezést írni a horrorregényéhez, és ezt folyamatosan mindenki a szemére hányja – még a saját felesége is. Ez persze csak a szokásos Stephen King-féle, saját pályafutására reflektáló kikacsintás lenne (és egyben King állandó kliséje is: regényeinek nagy részének főszereplője pont ilyen kínlódó író), ugyanakkor egyben nem szándékos metaforája is filmnek: az AZ – Második fejezet ugyanis képtelen megfelelni a rendkívül sikeres első rész által generált, felfokozott várakozásnak.

A monumentális filmhossz és a rosszul kidolgozott ritmus, a szeszélyesen csapongó, túl sok mindent elmesélni akaró cselekmény kétségtelenül a film negatívumai közé tartoznak. Ugyanakkor a ténylegesen jól kidolgozott para-faktor, a nyomasztóan félelmetes, hátborzongató jelenetek és a remek színészi alakítások révén a Második fejezet mégis kellemes horrorélmény – valahol pont olyan, mint az egyébként szerintem szintén nem tökéletes eredeti regény.

Vissza Derry-be, Pennywise ölelő karjaiba

A film történetét a Stephen King-rajongók és egyszerűen csak azok, akik látták az első részt is jól ismerik: 27 évvel később az immár felnőtt Vesztesek klubja: Bill (James McAvoy), Beverly (Jessica Chastain), Richie (Bill Hader), Mike (Isaiah Mustafa), Ben (Jay Ryan), Eddie (James Ransone), Stanley (Andy Bean) visszatérnek a Derry városába, hogy végleg leszámoljanak Pennywise-zal (Bill Skarsgård).

Ami az elég egyszerű alapsztorinál sokkal nagyobb meglepetésnek számít, hogy a gyerekkori részek továbbra is fontos részei a cselekménynek és a gyerekkarakterek is a vártnál sokkal többet szerepelnek. Szerintem ez kifejezetten jót tett a filmnek, lévén ezek a jelenetek talán még hatásosabbak, mint az első részben, mert jobban fókuszálnak a gyermekkori traumákra (megspékelve Pennywise-zal, aki állandóan kínozza is ezzel gyerekeket), melyeket a film kifejezetten ügyesen ábrázol. Emellett talán épp ezeknek is köszönhetően hatásosabbak a vártnál a felnőttkoriak, mivel ezek egymásba keverednek, így sokkal jobban átjön, hogy a felnőttek még most sem dolgozták fel traumáikat, rettegéseiket, egymás közötti konfliktusaikat és a Beverly-hez kötődő szerelmi szálat az érintettek.

Káosz és önismétlés

Ugyanakkor a kétfajta idősík keveredése nem feltétlen tesz jót a történeti struktúrának, lévén a cselekmény hamar kaotikussá válik, anélkül, hogy ennek a káosznak bármilyen művészi hozadéka lenne, mint például egy Tarantino-filmben.

Ráadásul a film első felében hőseinknek egyedül, egymás után kell helyt állniuk saját gyerekkori traumáikat feldolgozva, ami így leírva talán érdekesnek hangzik, viszont a filmet borzasztóan repetitívvé teszi, amiatt is, mert e traumák egy részét már jól ismertük, így az új jelenetekkel semmi újat sem kaptunk. Teljesen felesleges volt például még egyszer ennyire részletesen bemutatni Beverly szomorú gyerekkori történetét, ahogy az apja zaklatta, lévén ez már első részben is központi motívum volt, betéve ismertük.

Színészek a topon

Szerencsére a helyenként kaotikus, túlburjánzó és sokszor rosszul összerakott cselekményszálakért kárpótol a színészek remek alakítása. Bill Hader egyértelműen lejátszik mindenkit a vászonról (igen, még James McAvoy-t is), azonban a többieknek sem kell panaszkodniuk. Mindegyik színész nagyszerű, rutinos alakítással játssza el saját szerethető figuráját és ennek köszönhetően is izgulunk mindenkiért, hogy lehetőleg túlélje Pennywise kegyetlen támadásait.

Ami magát Pennywise-t illeti, Bill Skarsgård mestermunkát végzett karakterével: a bohóc hátborzongatóbb, mint valaha, csak azt sajnáltam, hogy szinkronos volt a sajtóvetítés, így Skarsgård eredeti hangját nem hallattuk.

Nem epikus, de azért veled marad

Az AZ – Második fejezet zárása korántsem az a katartikus folytatás és befejezés, amelyre számítottunk és a közel háromórás időtartam is bőven túllő a célon. Nagy hibája a filmnek a kaotikus cselekményszerkezet, illetve a gyerekkori korszak már említett önismétlő, felesleges jelenetei, amelyek sokat nem tettek hozzá az előző rész már ismert eseményeihez.

Ugyanakkor a tényleg jól kidolgozott és hatásos, Pennywise-hoz kötődő horror-elemek, a remek színészi alakítások és szerethető karakterek révén mégiscsak belopja magát a szívünkbe a folytatás is.

-BadSector-

AZ – Második fejezet

Rendezés - 6.8
Színészek - 8.4
Történet - 7.5
Látvány/audio - 7.2
Hangulat - 7.8

7.5

Ugyanakkor a tényleg jól kidolgozott és hatásos, Pennywise-hoz kötődő horror-elemek, a remek színészi alakítások és szerethető karakterek révén mégiscsak belopja magát a szívünkbe a folytatás is.

User Rating: 3.75 ( 2 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu