Menu

Succubus – Vér, démonok és meztelenkedés az Agony spinoffjában

ELŐZETES – Az Agony jött, látott, és az öncélúan túltolt pornográfia és horrorelemek ellenére hatalmasan bukott – főleg a játékmenet terén. A jó ismert női démont főszerepeltető Succubus-nak talán másodszorra összejön.

 

Az előzetes apropóját az adta, hogy a készítők nemrég adtak ki egy rakás új képet, amelyek az előző játék szokásos, karakteres vizuális világát és tematikáját mutatja: sötét, vöröses tónusokkal ábrázolt, vértől mocskos helyszínek, démonok és a teljesen meztelen főszereplő Succubus.

Fegyverek és pirokinetikus képességek

A játék „intenzív és brutális” akciót ígér fegyverek és pirokinetikus képességek használatával, ismét belső nézetben, ahogy azt már a Succubus trailerben is láthattuk. A címszereplő Succubus ugyan a képeken anyaszült meztelen, azonban a készítők azt is ígérik, hogy tömérdek páncél és fegyverek segítik majd a démoni hölgyet a harcok során.

Ez igen jó hír, mert az előző részben elég passzívan reménykedhettünk csak a túlélésben, itt viszont a démoni nővel kedvünkre kaszabolhatunk majd. Hogy ez mennyire lesz jól kidolgozva, az még érdekes kérdés, de látszik, hogy a fejlesztők már jó irányba haladnak a játékmenet terén.

A készítők azt is ígérik, hogy nem fog majd hiányt szenvedni a játék a végső boss-okban sem, továbbá a saját karakterünket majd szabadon fejleszthetjük különféle változatos skillekkel és képeségekkel.

Nimród, az alvilág új ura…

A sztori szerint a Pokol eddigi legitim urai mind eltűntek, így a megmaradt démonok elismerték Nimródot az új vezérüknek, lévén ő az egyetlen olyan lélek, amelyik a „vadakat” irányítani tudja. Az új király és királynéja, Succubus (a játék címszereplője) a birodalmukat az elhullt ellenségeik holttesteiből alkotják meg és az előző uralkodó kaotikus irányítása helyet rendet és nyugalmat ígérnek.

„Ez mind szép és jó, de Succubus-nak ez az új életmód nem tetszik. A fényűző luxus, illetve az az érzés, ahogy a mártírok bőréből szőtt szőnyegen jár, kevés volt neki, ezért úgy döntött, hogy inkább bejárja a Poklot. A királyné kalandjai során találkozik a hatalmas és erős Baphomettel, akiről rövidesen megtudja, hogy a Succubus távolléte alatt lerohanta a Nimrodót, legyőzte őt és megszerezte a lelkét. Miután a Succubust saját népe árulja el, őt is elfogják, megkínozzák, megcsonkítják és kiszabadulva csak egyetlen akarat vezérli: a bosszú!” – olvashatjuk a hivatalosan kiküldött sajtóanyagban.

A remény hal meg utoljára

A játéknak egyelőre csak egy „Steam only” verziója ismert, tehát más platformról (Xbox, PS4, Switch) még nem tudni, pedig az Agony-nál is ígértek a fejlesztők egy Nintendo Switch verziót, de végül abból sem lett semmi.

Akár PC only, akár multiplatform, mi csak remélni tudjuk, hogy a készítők ezúttal összekapják magukat, mert ami a gameplay-t illeti, azon a téren nem nagyon erőltették meg magukat. Bár voltak jó ötletek a játékban és a Pokol megvalósítása tényleg kellően nyomasztó és eredeti volt, remek vizuális világgal.

Ugyanakkor, ahogy azt az Agony tesztünkben is írtuk: hiába is voltak a pozitívumok, a játékmenet frusztráló volt és idegesítő, a hasonszőrű, pusztán a lopakodásra építő játékok legrosszabb hibáit felsorakoztatva. Nagyon úgy tűnik, hogy a Madmind Studio ezúttal, ebben a spinoffban ezeket az elemeket szeretné kijavítani és mi csak bizakodhatunk, hogy ez összejön nekik.

-BadSector-


Kiadó: Madmind Studio

Fejlesztő: Madmind Studio

Stílus: Shooter, Action, First-Person

Megjelenés: TBA

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/