Maga Robert Pattinson akart nagyon Batman lenni

MOZI HÍREK – Robert Pattinson, az Alkonyat volt sztárja kénytelen volt az önkampányoláshoz folyamodni, a rendező először hallani sem akart róla.

Robert Pattinson végre megnyílt. Először nyilatkozott a Batmannel kapcsolatos kalandjairól azóta, hogy hivatalosan is közhírré tették: a 2021-ben mozikba kerülő, Batman fiatalkorát bemutató filmben ő játssza majd a denevérruhás hőst. Pattinson nem szégyellte bevallani, hogy saját magát szemelte ki a feladatra, és ő kezdte kerülgetni Matt Reeves rendezőt, aki kezdetben csöppet sem tűnt fogékonynak az ajánlkozására. A világhírű színész komoly önreklám-kampányba fogott, hogy végül személyesen adhassa elő: úgy érzi, kiváló Batman lenne belőle.

– A próbafelvételek utolsó fordulójaként rám adták a jelmezt, hogy megnézzék, hogy áll – mesélte újságíróknak az Alkonyat-sorozatban híressé lett színész. – „Erősebbnek érzed magad benne?” kérdezte a rendező, én meg buzgón bólogattam, hogy úgy érzem, teljesen átalakultam. Ami azért vicces, mert eléggé megalázó folyamat felvenni egy batruhát. Kábé öten gyömöszöltek bele, és amikor végleg rajtam volt, rögtön azt kellett mondanom: „Hú, most nagyon erősnek érzem magam”, pedig éppen két ember préselte bele a fenekemet a nadrágomba. Hát, majd meglátjuk…

Forrás: IC Presss

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu