Halasztásra kerül egy országban a Gears 5!

A Gears 5 Ultimate Editionjét előrendelők (vagy azok, akik az Xbox Game Pass Ultimate verziójával rendelkeznek) már hatodika óta játszhatnak a játékkal – a többieknek keddig várniuk kell. Egy országnak még többet kell várnia a The Coalition által fejlesztett új Gears of War felvonásra!

„Egy meghatározott probléma van a Gears 5 kínai megjelenésével, ami megakadályozza az embereket abban, hogy hozzáférhessenek a teljes játékhoz. Sajnálatos módon ez a gond azt jelenti, hogy a kínai eladásokat és az előrendeléseket fel kell, hogy függesszük, ahogy a játék megjelenését is. Jelenleg vizsgálódunk, és további információkat közlünk, amint megtudjuk azokat. Köszönjük a megértéseteket,” írja a Steamen a The Coalition.

Erre egyszerű magyarázat van, még úgy is, hogy HIVATALOSAN nem is mondta el az Xbox Game Studioshoz tartozó csapat az indoklást. A Steam hivatalosan nem érhető el Kínában, ugyanis a Kínai Kommunista Párt blokkolta a hozzáférést az országban. A nagy kínai tűzfal ezúttal is lecsapott. A VPN-eket meg szintén egyesével próbálják kigyomlálni. Pont azokat a VPN-eket, amik révén a kínai internetezők (akikből több száz MILLIÓBAN kell gondolkodni…) hozzáférhetnek Gabe Newell digitális boltjához, megkerülve a kormányzat által felállított tiltásokat.

Persze a Valve ezen is dolgozik, ugyanis Gabe Newell cége közösen dolgozik a Perfect Worlddel, egy nagyobb MMO-ra szakosodott kiadóval azon, hogy egy hivatalos kínai változat (ami különálló lesz a nemzetközitől!) elindulhasson a kommunista országban. A probléma persze ott van, hogy a Valve két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy ennek ellenére úgy határoztak, hogy továbbra is szeretnék, ha a nemzetközi változat is elérhető legyen Kínában. Nos, nem biztos, hogy ezzel jó lépést tettek, ugyans a párttal nem nagyon jó ujjat húzni. (Pórul is járt nemrég a Devotiont fejlesztő stúdió is, mivel Xi Jinpingre, Kína vezetőjére negatívan hivatkoztak a játékban.)

A Gears 5 szeptember 10-én jelenik meg Xbox Onera és Windows 10-re.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu