DDoS-támadás érte a World of Warcraft Classic szervereit

A Blizzard nem is olyan rég elindított retró World of Warcraft szolgáltatása kisebb problémákba ütközött a hétvége folyamán.

Az érintett régió az Egyesült Államok volt, és magyar idő szerint délután öt órakor kezdődtek a szerverekkel kapcsolatos problémák, írja a Kotaku, akik hozzátették, hogy a UkDrillas névre hallgató Twitter-fiók vállalta a felelősséget a támadásokért. Ez a fiók minden egyes támadás előtt fél órával írt egy figyelmeztető tweetet, de most már hiába keresgéljük ezt a madaras közösségi médiumon, ugyanis a fiók felfüggesztésre került, a tweetek pedig emiatt törlésre is kerültek.

Az ügyről a Blizzard amerikai ügyfélszolgálata is írt a Twitteren: „Némelyik online szolgáltatás továbbra is érintett egy DDoS-támadássorozat miatt, ami nagy latenciát és szétkapcsolódást eredményez. Ezeket a megszakító hatásokat a játékosaink egy része érzékelte, mivel kihatottak a játékélményükre. Köszönjük ismételten a folytatólagos türelmeteket.” Ez a tweet magyar idő szerint este negyed tizenegykor került publikálásra, tehát még friss ügyről beszélhetünk. A Blizzard ügyfélszolgálatos Twittere azért még hozzátette pár – jogosan – panaszkodó játékosnak, hogy „néhány játékos még fennálló bejelentkezési problémákba ütközhet a holnap reggeli karbantartásig”, ami magyar idő szerint délután, kora este lesz. Ha esetleg tegnap nem nagyon lehetett a játékba belépni, pont emiatt volt az.

Úgyhogy a World of Warcraft Classic sem ússza meg a DDoS-támadást, ami lényegében abból áll, hogy a szerverek olyan leterhelésre kerülnek, hogy azok nem képesek teljesíteni a feladataikat, így az érintett szolgáltatások is lerobbannak, s mivel a WoW egy klasszikus MMO, nem lehet offline játszani, hacsak a bejelentkezési hibaüzeneteket nem tekintjük annak.

Az Activision Blizzard amúgy abszolút jó lóra tett a World of Warcraft Classic-kal, mivel a cég részvényeinek értéke szépen emelkedik, és ezt még meg fogja tolni az Overwatch Nintendo Switch portja is, továbbá a hamarosan megjelenő Call of Duty: Modern Warfare is, aminek PlayStation 4-exkluzív bétája pont a héten fog zajlani.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu