Nincs idő meghalni: már Olaszországban forgatják a 25. James Bond filmet

MOZI HÍREK – Most már tényleg „nincs idő” lazsálni sem: annyi halogatás és a forgatáson történt szerencsétlen esemény után a stáb immár Olaszországban forgatja a Nincs idő meghalni című James Bond filmet.

Cary Joji Fukunaga rendező, Daniel Craig főszereplő és a női főszereplő: Lea Seydoux egy Twitterre feltöltött közös képen pózol az olaszországi Matera városában lévő forgatási helyszínen. Állítólag ez lesz egyébként az utolsó produkciós helyszín az új 007-es filmből, amelyet egy ideje már nem Bond 25-ként aposztrofálnak, hanem már van címe is: Nincs idő meghalni (No Time to Die).

A két főszereplőn kívül a filmben további szerepben az alábbi színészeket láthatjuk majd: Ralph Fiennes (M), Naomie Harris (Monnypenny), Ben Whishaw (A), Rory Kinnear (Tanner), Jeffrey Wright (Felix Leiter). A főgonoszt az Oscar díjas Rami Malek alakítja majd, illetve Lashana Lynch egy női ügynököt, akiről azt rebesgetik, hogy 007-es lesz, sőt, egyesek szerint az is elképzelhető, hogy a következő filmben akár ő vegye át a stafétabotot.

Pierce Brosnan, az egykori James Bond, aki Daniel Craig előtt játszotta el a szerepet, nyilvánosan is azt vallotta, hogy nagyon örülne neki és pozitív változásnak tartaná, ha James Bond (vagy a 007-es ügynök) végre nő lehetne. Viszont azt is hozzátette, hogy ez a jelenlegi producerekkel, a két Broccoli-val (akik egyébként apjuktól, Cuby Broccoli-tól örököltél a franchise-t, aki a legelső James Bond filmektől kezdve volt a producer, tehát a franchise mindig is családban maradt) ez szerinte elképzelhetetlen. Brosnannak azért is lehet igaza, mert korábban Barbara Broccoli már kijelentette, hogy „James Bond férfi és pont”.

Valószínűleg nem kell tehát félni a sok dühös rajongónak attól, hogy Bond (vagy 007) ezentúl nő lesz, nagy eséllyel a hatalmas botrányt kavart, kiszivárgott sztoriszál, hogy ebben a filmben Lashana Lynch lesz (egy ideig…) 007  is csak arra volt jó, hogy óriási hírverést kavarjanak a készülő film körül.

Az viszont talán kicsit jobban aggaszthatja a James Bond-rajongókat, hogy a jelenlegi #metoo botrányok és őrület miatt Phoebe Waller-Bridge forgatókönyvírónőt is belevonták a projektbe, aki kerek perec kijelentette, hogy James Bondnak az eddigi, a nőkkel kapcsolatos macho hozzáállásán alaposan változtatni kell, ez azt jelenti, hogy nincs több nőfaló csajozás, a nőket tisztelni kell, így James Bond egy „igazi #Metoo feminista hős lehet” – írja többek között a The Sun. Ezzel kapcsolatban már Barbara Broccoli is azt nyilatkozta, hogy „Bondnak változnia kell a korral.” „Hópehely” James Bond? Ki tudja?

Ami pedig a film történetét illeti, van már egy rövid, hivatalos szinopszisa is, amelyet a Universal már szétküldött a sajtónak.

„Miután James Bond ismét munkába áll, hogy megmentsen egy elrabolt tudóst, egy rejtélyes gonosz figura nyomára bukkan, aki egy veszélyes technológiát birtokol.” Nem mondhatni, hogy nem találkoztunk még ezzel a hihetetlenül eredeti James Bond alapsztorival, ugye…

Utoljára még egy érdekes sztorit érdemes megemlíteni, ami a főgonoszhoz, illetve az őt megszemélyesítő Rami Malekhez kötődik. Állítólag Malek külön kérte, hogy a karakterének indítéka ne kapcsolódjon vallási őrülethez, mert ha ez így maradt volna, akkor Malek egyszerűen otthagyja a projektet. Mivel Malek maradt, így több mint valószínű, hogy ez az eredeti koncepció végül megváltozott.

Nagy a felhajtás tehát az új Bond film körül, a rajongók (mint jelen sorok írója is…) csak reménykedhetnek benne, hogy a túl sok változás nem vágja gallyra az eredeti receptet, amelyet a volt második világháborús titkos ügynök és playboy, Ian Fleming fektetett le a regényekben… Mind erre a választ 2020 április 3-án tudhatjuk meg, amikor a Nincs idő meghalni végre mozikba kerül…

(A nyitóképen látható poszter nem hivatalos, hanem rajongói kép.)

Forrás: Hivatalos James Bond Twitter

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu