Új Star Wars és Indiana Jones forgatókönyveket írnának a Hang nélkül forgatókönyvírói!

MOZI HÍREK – A Lucasfilm egyik fejesével találkoztak, aki munkát ajánlott nekik a jól ismert franchise-okra vonatkózan (Star Wars, Indiana Jones).

Scott Beck és Bryan Woods rendkívül népszerűvé váltak Hollywoodban a Hang nélkül című horrorfilm óta, melynek ők írták a forgatókönyvét és John Krasinski rendezte a filmet és a felesége, Emily Blunt volt a főszereplő. A Hang nélkül nagy sikert aratott, nem csak a rendezés, hanem az egyedi történet miatt is, ennek köszönhetően pedig a szerzőpáros igencsak keresett lett a hollywoodi producerek körében. Ezek között volt a Lucasfilm is, amelyik most meghívta a szerzőpárost az irodájukba, hogy kicsit elbeszélgessenek esetleges Star Wars és Indiana Jones projektekről, melyeket ők írnának.

A két szerző erről a Moviewebnek a Hauntról, egy rövidesen mozikba kerülő horrorfilmről adott interjúja során beszélt, melynek szintén ők írták a forgatókönyvét.

„A Hang nélkül moziba kerülése után nem sokkal meghívtak minket a Lucasfilmhez és az Indiana Jones és Star Wars filmekről akartak velünk beszélni.” Állítólag arról esett szó a megbeszélésen, hogy az eredeti filmek előtt Star Wars korszakról írnának forgatókönyvet, mely a szerzőpárosnak nagyon tetszett, lévén „mindig is eredeti ötleteken szerettek dolgozni”.

Arról is beszéltek a találkozón, hogy esetlegesen az Indiana Jones 5 utáni következő Indy-film forgatókönyvét is ők írnák. Konkrétan arról faggatták őket, hogy milyen sztorit írnának, milyen irányba mennének, ha őket kérnék fel egy újabb Indiana Jones folytatásra. Beck és Woods mindkét franchise-zal kapcsolatban azt válaszolták, hogy ők az innovatív, a megszokott sémáktól elváló történeteknek a hívei.

Hogy ebből még konkrétan mi lesz, annak csak a jövő a megmondhatója, de azért ne felejtsük el azt sem, hogy a Disney+ csatornának is nem kevés tartalmat kell majd generálni, így egyáltalán nem biztos, hogy Beck és Woods a következő Star Wars és Indiana Jones mozifilmeken, hanem inkább olyan sorozatokon, mint például a The Mandalorian.

Persze az is nagy kérdés, hogy mi lesz majd az Indy 5 után. Az nem túl valószínű, hogy a most 77 éves Harrison Ford egy újabb filmet bevállalna, vagy akár a stúdió forszírozná, hiszen mire a következő film forgatása elkezdődne, Ford már túllépi a nyolcadik X-et. Viszont az sem túl esélyes, hogy ezt a még mindig hihetetlenül népszerű franchise-t a Disney hagyja parlagon heveri, szóval nagyon is elképzelhető, hogy akár egy új színésszel és ezzel az innovatív megoldásokat használó szerzőpárossal számíthatunk majd az Indy 6-ra…

Ti mit gondoltok mind erről? Írjátok meg a kommentárokban!

Forrás: Movieweb

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu