Spyro Reignited Trilogy – Switch-en is felizzik a kissárkány lehelete!

TESZT – A Crash Bandicoot: N. Sane Trilogy hatalmas sikere után az Activision egy másik régi PlayStation klasszikust vett elő Spyro, a kis sárkány személyében. Miután a Spyro PS4-es verziójáról már tavaly részletesebben értekeztem, így most leginkább az általam tesztelt Switch verziót fogom elemezni…

 

Emberekre is szokás mondani, hogy évek múlása csak jót tettek neki, hogy csak megérett, mint a „jó bor”, és bár ez sokszor csak udvariaskodás, a videojátékok esetében ez néha tényleg igaz szokott lenni. A Spyro the Dragon pont egy ilyen klasszikus platformer játék, amely ennyi év elteltéve, az 1998-as megjelenés után is egy igazán élvezetes játék a remasterelt grafikának köszönhetően.

Rajzfilmszerű Switch-en is

A játék grafikája a feltuningolt látványelemeknek és textúráknak köszönhetően Switch-en is épp olyan látványos, sőt, ha lehet, tableten még inkább magával ragadó, mint ahogy azt a Facebook oldalunkra is feltöltött videó alapján saját szemetekkel is láthatjátok.

A játékmenet jottányit sem változott, viszont a környezet kidolgozottsága még a blazírt, idősebb játékosokat is elismerésre készteti. A Spyro rendkívül élénk színvilága révén olyan érzésünk támad, mintha egy modern 3D-s rajzfilm kis hősét irányítanánk, hasonlóan a Switch-re szintén megjelent Crash Bandicoothoz , vagy a Sony-exkluzív Ratchet & Clankjához. Olyan apró részleteket is megfigyelhetünk, mint a kis főszereplő tüzes lehelete által hagyott égett fű, de akár az ellenséges szörnyek, vagy az általunk kiszabadított sárkányok részletes kidolgozottságán is eltáthatjuk a szánkat.

Ehhez még tegyük azt is hozzá, hogy a Nintendo Switch verzió technikailag tökéletesen vette az akadályt: szaggatással, belassulással egyáltalán nem találkoztam, a kis tablet 720-s felbontása pedig épp oly látványos, mint a tévén látható 1080p – igaz, Nintendóhoz a rajtam maradt régi LG-s FULLHD-s tévét izzítom be (3D-ben) és nem a „nagykonzolokhoz” használt 4K-s Sony-t.

A feltuningolt, újratextúrázott különösen jól tud érvényesülni a kiszabadított idősebb sárkányoknál, akik mind egyedi külsővel bírnak és időnként rendkívül mókás, vagy mosolyt fakasztó kommentárokkal oktatják Spyrót, amikor a kissárkány kiszabadítja őket.

Mivel a Switch verzióról sokkal több mindent lehet elmondani, azon túl, hogy éppen olyan jól néz ki tablet és tévémódban egyaránt, mint a PS4-es verzió, így most következzék egy kis történeti bemutató, illetve a trilógia különböző részeinek elemzése. Aki már olvasta a PS4-es tesztet, az a cikk további részét átugorhatja, egészen az értékelésig.

Időutazás, kissárkánnyal

A Spyro the Dragon először Észak-Amerikában jelent meg 1998. szeptember 10-én a PlayStationre. Európában ezen év októberében, Ausztráliában novemberben, Japánban pedig 1999. áprilisában került forgalomba. A játékost Spyro, egy kis lila sárkány bőrébe bújtatja, akinek az a feladata, hogy kiszabadítsa fogságba esett társait. A játék Spyro és a főellenség, Gnasty Gnorc összecsapásával ért véget.  A Spyro második rész, a Spyro 2: Ripto’s Rage 1999-ben jelent meg, a harmadik rész, a Spyro: Year of the Dragon pedig 2000-ben.

A sztori szerint egyszer, a sárkányok világában, születik egy tojásból egy lila sárkány. A lila sárkányok konkrétan 10 évenként születnek, ez az év eljött. A jóslások szerint, csak a lila sárkányok tudják megváltoztatni a sorsot. A sárkánytemplomban, Ignitus a vörös tűzsárkány nézi a tojást. Malefor a gonosz lila sárkány megtámadja a templomot, Ignitus viszont megmenti a kis lila tojást. Elrepül a folyóhoz és egy gombafejbe vízreteszi a legjobbakat remélve…

Varázslatos

Hogy húsz év után is mennyire varázslatos Spyro, ahhoz elég rögtön a legelső játékba, a Spyro the Dragonba belemerülni, hogy ismét elvarázsoljon ez a húszéves játékvilág. Minden pontosan ott van, a helyén, ahol emlékeztünk rá és mégis valahogy egészen friss az élmény. Az 1998-as baltával faragott poligonok helyett most már rajzfilmszintű grafika fogad, ugyanakkor az az animáció, amely Spyro-nak életet adott, nem ront, vagy változtat a kilencvenes évek klasszikus játékélményén.

A feljavított grafika azonban nem csak nagyobb felbontást, több poligont, részletesebb textúrákat tartalmaz, hanem olyan apró részleteket is, mint a főszereplő kis sárkány tüzes lehelete által felégetett fű nyoma, és a különféle sárkány és egyéb karakterek bámulatos részletgazdagsága. Ugyanez igaz az ellenségekre is: az arckifejezéseik és mozgásuk mosolyt fakasztók, ahogy például dölyfösen, Napóleon-szerűen sétafikálnak, uniformisban, falaknak, vagy egymásnak ütköznek. Az animációk (például a támadásoké) is gazdagodtak, tényleg nem tudunk mást ajánlani, hogy sasoljátok meg a régi Spyrót ezen a téren és vessétek össze az újjal.

Kezdődik a kaland…

A Spyro sohasem volt túl nehéz játéksorozat, ami az egyébként rendkívül nehéz Crash Bandicoot után felüdülésként hathat. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a játék titkait azonnal, könnyen kideríthetnénk. Az igazi kihívást inkább a rengeteg felfedezésre váró tárgy, kincs, titok jelenti, vagy az ellenségek elintézése. A legnagyobb nosztalgiát a trilógiából a legelső rész, a Spyro the Dragon jelenti a rajongóknak, amellyel talán a legtöbben játszottak.

Éppen ezért hajlamosak vagyunk szemet hunyni afelett is, hogy sokkal elavultabb, repetitívebb a játékmenete, mint a másik két részé. A különféle világokat sokkal könnyebben felfedezhetjük, a kincseket is gond nélkül megtalálhatjuk. Igazából ez az első remasterelt játék leginkább csak a nosztalgiázóknak szól, akik 100%-osan meg akarnak mindent találni és teljesíteni mindent.

Amikor a kis sárkány már többé nem süsü

A Spyro 2: Ripto’s Rage és a Spyro: Year of the Dragon már sokkal inkább megmutatja a kis sárkány képességeit. A kincsek megtalálása már nem csak arról szól, hogy úton-útféle beléjük botlunk, hanem új képességeket is nyerünk és más olyan tárgyakat is kaphatunk, melyek megtalálásához gyémántokra van szükség.

Ezek a képességek egyébként kötelezők ahhoz, hogy továbbjussunk a szinteken, tehát itt nagyobb a kihívás, mint az első részben. Így tehát sokszor előfordul, hogy vissza kell térnünk régi helyszínekre, hogy megszerezzük a gyémántokat, mely az első részre nem volt jellemző.

Nem leszel tőle „paff”, annál inkább csak „bűvös sárkány”

Elnézést, a 100 Folk Celsius poénért, de gondolom már számítottál is rá, hogy nem maradhat ki a cikkből? (Haha) Viccet félretéve, a Spyro: Reignited Trilogy hatalmas nosztalgiabomba azoknak, akik a nyolcvanas évek végén, gyerekkorukban ezen nőttek fel, és a kis lila sárkány és a hozzá kötődő játékélmény teljesen a szívükhöz nőtt. Hozzáteszem, hogy sokkal nagyobb nosztalgiafaktor ezzel, meg a Chrash Bandicoottal PS4-en játszani, mint 40.000 Ft.-ba kerülő Sony PlayStation Classic elfuserált húszjátékos választékával, amelyből egyébként a Spyro és a Crash is kimaradtak. Aki pedig nem játszott vele anno és a fiatalabb korosztályba tartozik, a „modernizált” Spyro-t nekik is csak ajánlani tudom. Nyilván, fiatalabb korosztálynak szóló játék, viszont az ilyen „mascotot” főszerepeltető platformjáték manapság hiánycikk, szóval pont nekik remek ajándék.

-BadSector-

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Pro:

+ Nagyszerű, egyszerre modern és mégis ízléses vizuális látvány
+ Az egyszerűbb első rész mellett a két másik rengeteg játékmenetbeli finomságot tartalmaz
+ Pár olyan dolog, amelytől modernebbé vált a játék

Kontra:

– Kameraproblémák időnként előfordulnak
– Időnként framerate esések
– Idősebbnek azért kicsit túl „kiddie”


Kiadó: Activision

Fejlesztő: Toys for Bob, Iron Galaxy Studios

Stílus: platformer

Megjelenés: 2019. szeptember 3.

Spyro Reignited Trilogy

Játékmenet - 8.2
Grafika - 8.4
Történet/humor - 8.2
Zene/audio - 8.4
Hangulat - 8.5

8.3

KIVÁLÓ

a Spyro: Reignited Trilogy hatalmas nosztalgiabomba azoknak, akik a nyolcvanas évek végén, gyerekkorukban ezen nőttek fel, és a kis lila sárkány és a hozzá kötődő játékélmény teljesen a szívükhöz nőtt. Hozzáteszem, hogy sokkal nagyobb nosztalgiafaktor ezzel, meg a Chrash Bandicoottal PS4-en játszani, mint 40.000 Ft.-ba kerülő Sony PlayStation Classic elfuserált húszjátékos választékával, amelyből egyébként a Spyro és a Crash is kimaradtak. Aki pedig nem játszott vele anno és a fiatalabb korosztályba tartozik, a „modernizált” Spyro-t nekik is csak ajánlani tudom. Nyilván, fiatalabb korosztálynak szóló játék, viszont az ilyen „mascotot” főszerepeltető platformjáték manapság hiánycikk, szóval pont nekik remek ajándék.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu