Gears 5 – Kapcsoljuk be az ötödik sebességet?

TESZT – Ismét vérrel olajozzák a háború kerekeit – igaz, most már csak Gears 5 rövidített címmel. Visszatérnek a jól ismert Gears hősök is az ötödik részben is, igaz, az főszerepet most a negyedik részben is szereplő Kait kapja. Kellett ez az exkluzív vérfrissítés az Xbox One brandnek, hiszen fájdalmasan kevés csak Xboxra és PC-re megjelenő Microsoft játékot kaptunk ebben a generációban. Itt volt hát az ideje, hogy ez a régi franchise ismét bizonyítson…

 

Miközben a Microsoft felkészül a következő generációra, mindent megtesznek, hogy ismét egy rajongói bázist kovácsoljanak maguknak. Az egyik ilyen rendkívül jól kialakított rendszerük az Xbox Game Pass. A vásárlók havi díjért cserében hatalmas játékkatalógus kapnak, retro és új játékokat egyaránt, méghozzá sokszor 4K-s ráncfelvarrással, ugyanakkor vadonatúj címeket is kapunk, mint például most a Gears 5, amely azért igencsak bőkezű Game Pass „ajándék” a Microsoft részéről.

Már csak azért is, mert a Gears 5 a sorozat talán legjobb része. Bár a Gears of War 4 jó cím volt, de egy kicsit túlságosan „biztonsági játékra” vették benne a figurát a fejlesztők. Egy kicsit teszt is volt a The Coalition csapatának részéről, hogy tudnak-e egy ütős Gears játékot kihozni, anélkül, hogy a rajongói bázist elidegenítenék túl sok új ötlettel. Most három évvel a 2016-os Gears of War után a franchise visszatér Gears 5 címmel, néhány szükséges változtatással és ráadásul a Game Pass felhasználok egynapon kapták meg az Ultimate vásárlóival. Lássuk csak, hogy megérte-e a várakozást a játék.

Hosszú út a győzelemhez

A Gears 5 sztorija nem sokkal a Gears of War 4 eseményei után kezdődnek. Az emberiség ismét kénytelen saját magát védeni a Swarm ellen. A kormánykoalíció annyi külsős haderőt, klánt és zsoldost próbál felbérelni, amennyit csak lehet. Kait, JD, és Marcus megpróbálják visszaállítani a régi Hammer of Dawn hálózatot, és a Település 2-őn lezajló hatalmas csata után kitör a pokol. Ami pedig Kaitet illeti: ő úgy dönt, hogy végre utána jár a rémálmainak és vízióinak és felfedezi Serát, illetve a Swarmnak is véget vet.

A történet ezúttal meglepően színvonalas és bár a Michael Bay-féle bombasztikus jelenetek sem hiányoznak, viszont az új fordulatok javítják az összhatást. A fejlesztőknek végre leesett a tantusz, hogy ha már hat részen keresztül folytak az események (beleértve a Judgementet is) akkor nem árt, ha pár dolgot elmagyaráznak, ami csak a Gears könyvekben, vagy a képregényekben szerepelt, illetve néhány olyan dramaturgiai szálat is jobban megerősítenek új tartalmakkal, amelyek az előző részben szerepeltek.

Éppen ezért a játék új karaktereket, kidolgozottabb dialógusokat és színvonalasabb drámát is szuszakolt a Gears 5-be, ahelyett, hogy csak állandó „cserfelést” hallhatnánk, mint az előző részekben. Ez meg is hozta a végeredményt, lévén a Gears of War 4 által bevezetett karakterek sokkal szimpatikusabbá, vagy… „érdekesebbé” váltak, a vitáik, ellenségeskedéseik kapcsán és nemcsak egyszerű lázadók, akik általában véve nem tévednek semmiben. A történet végre egyetlenegyszer sem „ül le”, mint a régi játékokban, viszont gyakoriak a karakterek közti párbeszédek is, amikor éppen utazgatunk a havas Skiffen. Nem epikusak azért a változások, de az apró változásoknak köszönhetően a karakterek közti kapcsolatrendszerek sokkal érdekesebbek. A hadjárat egyébként nagyjából 8-12 óra, attól függően, hogy mennyire fedezzük fel a világot, illetve mennyire hajtjuk végre a mellékküldetéseket. Nagyon jó a játék ritmusa és hálistennek nincsenek feleslegesen időhúzó megoldások. Összességében színvonalas a történet, a karaktereknek van mélysége, egyedül az utolsó felvonásért kár, mert az egy kicsit rövidre sikeredett.

Egy új pletyka szerint, ami az interneten terjed, a Microsoft Gears of War franchise-a a Halóhoz hasonló gyűjteményt kaphat.

 

A Swarm lehelete

Ami a játék mélységét illeti, a Gears 5 bevezetett pár igen érdekes újdonságot. Jacket (a szeretnivaló robot a sorozatból) immár különféle megtalált komponensekből felspécizhetjük. Továbbá, ha az összes mellékküldetést teljesítjük, akkor a „végső” uprade-eket is megszerezhetjük. Co-op módban a harmadik játékos a robotot irányíthatja és külön vicces feature, hogy akár a játékos, akár az AI a magasan lévő, elérhetetlen helyekről a fegyvereket meg tudja szerezni és oda tudja vinni a játékoshoz.

Új fegyvereket is kaptunk, mint például a Lancer GL, amelyik motorosfűrész helyett gránátvetőt használ, illetve a Swarm Crawl, amelyik igazából egy géppuska, amely egyre pontosabban céloz, ahogy egyre többet használjuk. Végül a Breaker Mace-t egy hatalmas harci husángot legnagyobb megrökönyödésemre egy igencsak nehezen legyőzött „lovag” kezéből csavartam ki, de nem bántam meg, hogy használtam, mert minden átlagos ellenfélnek egyet odavertem és ott maradt tőle.

Emellett egy járművet is vezethetünk a játék során, amelyet Skiffnek hívnak. A Skiff egy furcsa szánszerű járgány, amelynek a hátsó részét mi irányíthatjuk (vagy Co-op módban az egyik játékos) és egy hatalmas, kifeszített vitorla hajtja. Hatalmas élmény volt ezzel a jeges, havas tájon hasítani, komolyan, már csak a szánhúzó husky kutyák hiányoztak. A Skiffen fegyvereket is tárolhatunk, szóval ha igazán ütős mordályokhoz jutunk, akkor érdemes ezeket itt elraktározni, hiszen Kaittel csak néhány fegyvert tudunk magunkkal vinni.

A térkép nem valami hatalmas és bár jól néz ki, de a fő- és mellékküldetéseken túl sok aktivitás nincs rajta. Talán nem lett volna rossz, különféle vadállatok, szörnyek, vagy akár ellenség megtámadjon, de itt semmi ilyen sem történik, csak hasítunk előre egy kihalt és üres tájon. Az még odáig rendben van, hogy háború után ilyen a környezetünk, de azóta már 25 év béke is volt, szóval a faunának lett volna ideje, hogy visszatérjen. Reméljük, a következő részben majd erre is ügyelnek.

Szerencsére a sivár faunáért kárpótol, amikor leszállunk a szánról, hogy kipucoljunk egy olyan helyszínt, ahol fegyvereket és lőszereket zsákmányolhatunk. A dinamikus környezetnek hála, különféle környezeti elemeket szétlőve, felrobbantva (jégcsapok, a folyó fagyott jégfelülete stb.) el tudjuk intézni az ellenfeleinket: nincs is annál nagyobb elégtétel, mint akkor a robbanástól eltűnik a talpuk alatt a jégfelület és a jeges vízbe esve megfulladnak.

Most csütörtökön a The Coalition csapat az Inside Unreal Livestream keretein belül a Gears 5 Xbox Series X-es teljesítményéről oszt meg részleteket.

Menekülj, hord(a) el magad!

A játékban természetesen a szokásos hadjárat mellett rengeteg egyéb játékmód is megtalálható. A Versus mód rengeteg egyéb játékmódot tartalmaz: Tour of Duty, Bootcamp, Escalation, King of the Hill, Arms Race, Dodgeball, Execution, Guardian, Team Deathmatch, Warzone. Huhh! Felsorolni is sok, ugye?

Aztán itt a jól ismert Horda mód, melyet szintén kicsit frissítettek. A Horda mód célja túlélni 50 hullámot a barátaiddal a térképen. A bossok elleni csaták is visszatérnek a Horda módban, de az általunk választott karaktereknek speciális képességekkel bírnak, és ultimate képességekkel is, amelyeket a játékos úgy tud aktiválni, ha elég ellenséget ölt meg. Például JD légitámadást hívhat, Kait láthatatlanná válik, Marcus pedig rengeteg lövést fel tud fogni. A Horda mód a multiplayer legidőigényesebb játékeleme, de rengeteg új ötletnek köszönhetően még most is szórakoztató.

A Gears 5-nek emellett egy olyan játékmódja is van, amely azok számára készült, akik nem rajonganak a kompetitív többjátékosmódért, de azért szeretik az izgalmakat. Nekik az Escape játékmódot tudjuk ajánlani, ahol három játékosnak le kell lépnie a Hive épületből, minimális lőszerrel. A játékosoknak egy bombát kell telepíteniük, aztán minél gyorsabban lelépni, miközben a felrobbant pokolgép mögöttük egy vírust terjeszt a levegőben. 10-15 perc ez a játékmód, de akik már gyakorlottak, hamarabb is letudják.

Mégsem kell szeptember közepéig várni, hogy mobilon használd a Game Pass-t a Project xCloud keretében.

Tégy X-et a látványra!

A Gears 5 látványvilága és hanghatásai elsőrangúak, főleg Xbox One X-en, de az alapgép tulajdonosainak sem kell szomorkodniuk. A fény-árnyék viszonyok főleg a belső helyszíneken brillíroznak, melyeknek köszönhetően igazi Gears 1 horrorhangulata van a játéknak. A külső helyszínek is nagyon szépek, csak kissé statikusak, így a mágia ott egy kicsit megkopik. Azt is hozzá kell tenni, hogy egy-két helyszínen elmosott a grafika, főleg a messzi textúráknál. A karaktermodellek viszont épp ellenkezőleg, rendkívül részletesek, ezen a téren a Gears 5 brillírozik. Meg kell még említeni a 60 fps-t is, amely alaposan felturbózza a játékélményt.

A zene és a hangok a szokásos Gears-minőséget és stílust hozzák: bombasztikus, basszussal teli hangeffektusok, robbanások, amelyek megrázzák a szobád falát és feldühítik a szomszédokat, vagy a veled élőket, kiváló fegyverhangok és olyan zene, amely mindig tökéletesen passzol az eseményekhez. A moziszerű átvezetőrészeknek pedig igazi Michael Bay-hangulata van – jól értelemben véve.

A PC-sek kapnak egy kis bónuszt is: az Ultra Texture Packnak köszönhetően a játék még látványosabb és részletesebb, mint Xbox One (X)-en. Talán, jövőre az újgenerációs konzolosok is megkapják ezt az extra látványelemet, mert már bírni fogja a vas.

Gears 5

Szép volt, The Coalition, várjuk a folyatást!

A Gears 5 minden tekintetben egy tökéletes folyatást és ami gyengén muzsikált a Gears of War 4-ben, azt itt mind kijavították. A jelenleg kisebb-nagyobb technikai problémák és bugok kijavításán már dolgoznak a fejlesztők: leginkább szerverproblémák keserítették meg kicsit az élményt, de mivel Game Pass „ingyenes” játékról van szó, erre számítani lehetett.

A Microsoft és a The Coalition megmutatta, hogy bőven van remény az konzol-exkluzív címek minőségében az MS-nél is, továbbá ebben franchise-ban is bőven van szufla. Reméljük, a következő generációs konzolnál a Gears 6-ban még radikálisabb változások lesznek.

Dante(fordította és a bevezetőt írta: BadSector)

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Szuper látvány és hangok
+ Remek hadjárat és sokféle többjátékos mód
+ Igazán innovatív rész, tele ötlettel

Kontra:

– Technikai problémák
– A nyílt világ üres
– Az AI néha ostoba


Kiadó: Xbox Game Studios

Fejlesztő: The Coalition

Stílus: First-person shooter

Megjelenés: 2019. szeptember 6.

Gears 5

Játékmenet - 9.5
Grafika - 8.6
Történet - 8.3
Zene/audio - 9.4
Hangulat - 9.6

9.1

KIVÁLÓ

A Gears 5 minden tekintetben egy tökéletes folyatást és ami gyengén muzsikált a Gears of War 4-ben, azt itt mind kijavították. A jelenleg kisebb-nagyobb technikai problémák és bugok kijavításán már dolgoznak a fejlesztők: leginkább szerverproblémák keserítették meg kicsit az élményt, de mivel Game Pass „ingyenes” játékról van szó, erre számítani lehetett. A Microsoft és a The Coalition megmutatta, hogy bőven van remény az konzol-exkluzív címek minőségében az MS-nél is, továbbá ebben franchise-ban is bőven van szufla. Reméljük, a következő generációs konzolnál a Gears 6-ban még radikálisabb változások lesznek.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu