Terminator: Resistance: vadonatúj Terminator-játék készül! [VIDEO]

A Terminator: Resistance videojátékos fronton is beváltotta Arnold „I’ll be back!” ígéretét.

Már csak egy hónapot és kilenc napot kell aludni a Terminátor: Sötét végzet című filmig, amely 2019. október 31-én kerül a mozikba. Viszont a tegnapi napon történt hirtelen a bejelentetés, hogy videojáték formájában is felvehetjük harcolhatunk majd a harcot a cyborgok ellen – olvashatjuk az Eurogamer oldalán. Ráadásul külön jó hír, hogy ezúttal nem erőltették a multiplayer only-vonalat, hanem egy echte egyjátékos FPS-t kapunk majd.

Az akciójáték története a James Cameron által rendezett Terminátor és a Terminátor 2.: Az ítélet napja eseményeire épül. Konkrétan 30 évvel járunk majd a bekövetkezett, elkerülhetetlen pusztulást követően, egész konkrétan Los Angeles romjain, ahol az ellenállás egyik tagjának, Jacob Rivers közlegénynek katonai csizmájába bújhatunk bele. Szegény hősünket még az ág is húzza: a Skynet valahogy „kipécézi” (vagy, ha már robot: ki-PC-zi haha) és veszélyes ellenséget látva benne elrendeli a likvidálását. Így hát legfőbb feladatunk a túlélés lesz, emellett pedig a Skynet védelmi vonalát is el kell pusztítanunk, továbbá a még a megmaradt emberiséget megmentenünk.

Ellenfeleink között természetesen megtalálhatók lesznek az ikonikus T-800-as robotcsontvázak, de más a filmekből ismert robotellenfelekkel is el kell majd bánnunk, sőt, még a Terminátor univerzumában eddig ismeretlen gépezetekkel is találkozni fogunk.

Ilyen ellenségek mellett természetesen komolyan arzenálra lesz majd szükség: különféle futurisztikus gépfegyverek, sőt, plazmafegyverek is a kezünk ügyébe akadnak, de a hacker képességeinket is ki kell majd aknáznunk a játék során, továbbá a Sam Fishert is felülmúló lopakodás sem marad ki a játékból. Az általunk robotokból gyártott, vagy talált roncsokat pedig fémhulladékként eladhatunk és harci eszközöket, védőfelszereléseket vásárolhatunk az árukból, de akár mi magunk is gyárthatunk belőle valami hasznosat.

RPG rendszer is lesz a játékban: a fő- és mellékküldetések során fejleszthetjük Jacob képességeit, aki így egyre magasabbra juthat az ellenállás hierarchiájában, illetve később a túlélők csapatát is irányíthatjuk, akik a fejlesztők ígéretei szerint mind egyedi karakterek lesznek saját motivációkkal és egyedi háttértörténettel. Többféle befejezése lesz a játéknak, amelyeket tetteink befolyásolnak majd.

Egy kicsit derűre ború (vagy legalább is aggodalomra ad okot) hogy a játékot a lengyel Teyon csapata fejleszti, akiknek többek között a Rambo: The Video Game című borzadályt fejlesztette, a kiadó pedig a Reef Entertainment lesz.

A Terminator Resistance-ra már nem is kell sokat várni: november 15-én jelenik meg PC-re (Steam), Xbox One-ra, és PS4-re.

Forrás: Eurogamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu