Letartóztatták a World of Warcraft Classic DDoS elkövetésének gyanúsítottját

A közel két hete elkövetett szervertámadások (amikről mi is beszámoltunk akkoriban) elkövetőjének gyanúsítottját őrizetbe vették, így eléggé gyorsan utolérték a hatóságok azt, aki elvileg véghez vihette a DDoS támadásokat.

Szeptember 7-e tájékán ugyanis az észak-amerikai World of Warcraft Classic szerverek (amik amúgy is eléggé bejáratottak voltak, mivel a játékosok igencsak harapnak a kb. egy hónapja elindított „retrówowra”) a DDoS-támadások révén nem működtek rendeltetésszerűen, így a játékosoknak nem volt lehetőségük MMORPG-zni. Ezt az Activision Blizzard nem hagyta annyiban, sőt – a Blizzard egyik közösségi menedzsere ugyanis egy új kommenttel jelentkezett, és ebben a fejleményekről tájékoztatt mindenkit.

„Üdv mindenkinek. Vissza akartunk erre a témára térni, hogy végül le is zárhassuk. Mint mindig, ezúttal is a legnagyobb prioritásunk az volt, hogy megoldjunk minden olyan problémát, ami megakadályozza a játékosokat egy sima játékmenetbeli élményben. Az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadás kezdete után azonnal elkezdett a Blizzard biztonsági csapata azon dolgozni, hogy a nap 24 órájában a helyi és nemzetközi bűnüldöző szervekkel együtt dolgozzanak a DDoS forrásának lenyomozása és megtalálása céljából. Úgy tudjuk, hogy néhány napon belül a hatóságok képesek voltak sikeresen azonosítani és letartóztatni egy gyanúsítottat. Igazán értékeljük a türelmeteket és megértéseteket,” írja magyarra fordítva a poszt.

A kommentből kimaradtak az adatok, így nem tudni, hogy pontosan kit is dughattak a rácsok mögé, de korábban a Twitteren – amikor is a DDoS-támadások bekövetkeztek – UkDrillas magára vállalta a felelősséget a Blizzard szervereinek lerobbantása miatt, és nem sokkal utána a fiók felfüggesztésre került. Ettől függetlenül esélyes, hogy a Twitter révén a hatóságok cselekedtek, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban egyaránt több évnyi börtönbüntetéssel jutalmazzák az ilyen cselekedeteket. (Az Egyesült Királyságban pedig akár tíz évet is a börtönben tölthet az illető…)

Úgyhogy ennek a történetnek happy end lett a vége. Lehet menni megint WoW-ozni.

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu