PlayStation Plus: mikre számíthatunk októberben? [VIDEO]

A Sony szépen áttolt minket a palánkon, ugyanis ezúttal nem a hónap utolsó szerdájának délutánján jelentette be, hogy a PlayStation Plus szolgáltatásra előfizetők pontosan milyen játékokat is kapnak.

Ehelyett egy nappal (jó, pár órával kevesebbel, mint egy nap, de a lényeg ugyanaz…) előrehozta a cég a bejelentést, mivel a PlayStation Plus szolgáltatáshoz járó ingyenes két havi játékot a State of Play közvetítés során jelentette be, ami pedig tegnap este tíz órakor kezdődött magyar idő szerint. A kérdés tehát: megfelelően korrekt játékokat kapnak-e azok, akik a PlayStation 4-es online játékhoz szükséges Plusra előfizetnek?

Nos, a választ mindenki maga tudja, mi nem – csak a két játékot közöljük. Az első a Naughty Dogtól a The Last of Us Remastered annak révén, hogy bejelentették a The Last of Us Part II megjelenési dátumát (ami az utolsó szivárgástól csak pár nappal tévedett, és erről külön értekezünk…), úgyhogy lényegében a PlayStation 3 egyik utolsó nagy exkluzívjának PlayStation 4-re áttolt, teljes kiadása az egyik cím. A másik pedig szintén a Sony berkeiből jön, mégpedig a san diegói stúdióból – ez az MLB: The Show 19 lenne (ez idén tavasszal jött ki). Ez valószínűleg önmagában nem mond semmit, úgyhogy annyit mondunk, hogy baseball játék.

Az MLB: The Show 19 Észak-Amerikában még érthető is lenne, ugyanis arrafelé nagy keletje van a sportjátékok közül az MLB, az NBA, az NHL, és a Madden NFL sorozatnak (míg a mi tájékunkon a FIFA viszi a prímet a Pro Evolution Soccerrel karöltve), úgyhogy ez egy igencsak egy diszkont megközelítés, hogy két „hazai” fejlesztést adnak oda az előfizetőknek. Nem lenne meglepő, ha az MLB miatt megint cserél egyet a Sony, és majd valami más jön a helyére. (Ezt idén egyszer már megtette a cég az utolsó napon a PES már tavalyinak mondható kiadásával…)

Ennél azért többet is elvárhatnánk a Sony-tól; a PlayStation Plus tovább vánszorog az ingyenes címekkel.

Forrás: PlayStation Blog

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu