Kiderült, miért nem hallható Troy Baker a Borderlands 3-ban

Megtudtuk az indokot amögött, hogy Rhys karakterének miért nem kölcsönözte ismét hangját a sok játékból ismerősen hangzó Troy Baker (pl. Joel a The Last of Usból).

„Szóval a Gearbox odajött hozzám, és megkérdezték, hogy szeretném-e csinálni [Rhys hangját a Borderlands 3-ban is]. Azt mondtam, hogy abszolút, de aztán ellehetetlenítették ennek megvalósulását. Semmi köze nincs ennek a pénzhez… csak egyszerűen nem akarták olyan módon csinálni, ahogy mi szerettük volna. Sosem mondtam nemet. Nem akar a Gearbox unionizálni, szakszervezetesedni. És nem vehetek részt olyan dolgokban, amiben nem érintett a [szinkronhangos] szakszervezet [a SAG-AFTRA]. Anélkül, hogy túl mélyen belemennék, hosszan beszélgettünk erről. Mindig is tudtuk, hogy ez kérdéses lesz. Vették volna a Telltale Tales from the Borderlandsében látható karaktereket, majd átvitték volna őket egy rendes Borderlands játékba. Sosem mozdult az álláspontjuk, és nem vagyok mérges emiatt. Ez egy teljesen eltérő karakter, de azért még mindig csíp…”, mondta Baker a VG247-nek adott interjújában.

Erre a kommentre a Gearbox egy közleménnyel reagált, amit magyarra fordítva mi is leközlünk: „Troy Baker egy elképesztő tehetség, és csalódottak voltunk, amikor elutasította, hogy a Borderlands 3-ban felajánlott munkában részt vegyen. A legjobbakat kívánjuk neki, és remélhetőleg tudja, hogy a vele való együttműködési ajánlatunk még mindig áll. A Gearbox egy texasi cég, és az Egyesült Államok ezen államának törvényeit betartja, ami azt jelenti, hogy egy személyt nem lehet a foglalkoztatástól eltiltani azért, mert egy munkás szakszervezet, unió tagja (vagy ha nem tagja). Egy tehetségek által birtokolt és egy, tehetségeket foglalkoztató szervezetként a Gearbox szenvedélyesen azon dolgozik, hogy biztosítsa: a fizetési és munkakörülmények megfelelnek a szakszervezeti irányadó mértékeknek, vagy akár túl is szárnyalják azokat. A helyi szinkronhangok felbérlésében is erősen hiszünk, amikor erre lehetőségünk van, és ezért is örömmel tölt el bennünket az, hogy Troy karrierje igencsak fellendült, miután velünk dolgozott.”

Erre csak annyit mondanánk, hogy Baker egyik első videojátékos szerepe tényleg a Gearboxhoz kötődik – a 2005-ös Brothers in Arms: Road to Hill 30-ben és Earned in Bloodban egyaránt hallhattuk őt Matt Baker őrmester hangjaként.

Forrás: Forbes

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu