Marvel’s Avengers: a cél, hogy sose unatkozzunk [VIDEO]

A Crystal Dynamics és az Eidos Montreal igencsak bátor célt tűzött ki maga elé Marvel’s Avengers játékkal kapcsolatban…

A Marvel’s Avengersből a New York Comic-Conon bemutatásra került Kamala Khan, akit jobban ismerhetünk Ms. Marvelként. Ő egy játszható karakter lesz, és a specialitása ott van, hogy polimorfikus erőkkel rendelkezik. Ez kb. azt jelenti, hogy a testét megnyújthatja, formáját eltorzíthatja és összenyomhatja, ha erre szükség van. (Plusz még gyorsan is gyógyul.)

„Nem akarjuk, hogy az emberek valaha is unatkozzanak, vagy ne legyen tennivalójuk [a Marvel’s Avengersben]. Sok nagyon jó termékből megtanultuk, hogy mi működik, és mi nem, illetve az is, hogy milyen gyorsan tudnak ezek a fantasztikus játékosok (akik eközben fanatikusnak is nevezhetőek) tartalmakat fogyasztani. Szóval miként csináljuk ezt meg úgy, hogy ez okos legyen, hogy lekössük őket, és hogy jutalmazzuk őket a játékkal eltöltött időért? Ez a legnagyobb dolog a számunkra. Ha többet akarsz játszani, azt akarjuk, hogy több dolgot adjunk neked, hogy ez bekövetkezzen,” mondta Scot Amos, a Crystal Dynamics vezetője a GameSpotnak adott interjújában a New York Comic-Conon.

Hozzátette, hogy a Marvel történelméből eléggé sok hőst és tartalmat vehetnek át a játékba, és a Crystal Dynamics hallgatni fog a játékosok igényeire azok után, hogy a Marvel’s Avengers megjelenik: „Beindul a nyáltermelésem, ha belegondolok, hogy mi mindent tehetünk, és hogy mennyi hőst tudunk hozzáadni a játékhoz. Csak azt remélem, hogy amikor a játékosok beszerzik [a Marvel’s Avengerst], azt fogják mondani, hogy igen, többet akarnak. Ez a Crystal Dynamics haszna: egy remek közösségi menedzsmentes csapatunk van. Egy remek világunk van, ahol meghallgathatjuk a játékosokat, és reagálhatunk rájuk,” mondta még Amos, aki még elhintette, hogy nem zárják ki az egyedi Bosszúállók (Avengers) karakterek felbukkanását sem – lényegében vegyük a játékot és játsszunk vele, és akkor ez bekövetkezik.

A Marvel’s Avengers május 15-én jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Google Stadiára és PC-re. A három videóval folytatjuk.

Forrás: WCCFTechWCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu