Megszűnt a PlayStation 4 Facebook integrációja!

A Facebook és a Sony együttműködésének ilyen téren vége, a PlayStation 4 Facebook megosztásoknak búcsút mondhatunk.

A Sony túl nagy fanfár nélkül, szép csendben jelentette be a hivatalos PlayStation oldalán, hogy a PlayStation 4 Facebook támogatása azonnali hatállyal megszűnt. Mint ismeretes, korábban a PS4 felhasználók többféleképpen megoszthattak tartalmakat és információkat a két platform között: a Share gombbal képeket és videókat lehetett egyetlen gombnyomással feltölteni, a Facebook ismerőseket hozzá lehetett adni a PlayStation játékos kapcsolatlistánkhoz, illetve az achievementeket is fel lehetett tölteni. Végül a Facebookon használt képünket is behozhattuk PlayStation profilképnek. (Olyannyira, hogy a Sony konkrétan ezekkel a funkciókkal is reklámozta többek között a kontrolleren található Share gombot még 2013-ben.) Ezek a funkciók most mind megszűntek.

A Sony vagy a Facebook semmilyen magyarázatot sem adott arra nézve, hogy miért szedte ki a Facebook integrációt teljes egészében a PlayStation 4-ből, viszont a Polygon utánajárt, hogy mi lehet ennek az oka. A magyarázat kissé zavaros, de nagyjából arról van szó, hogy 2018-ban a Facebook szigorította annak lehetőségét, hogy a külsős cégek mennyire használhatják a felhasználóinak adatait (köhöm… jó pénzért, ugye…) és külön, két céget megneveztek: a Microsoftot és a Sony-t, amelyek azután is használt egy szoftver bugnak hála a Facebook adatokat, miután a közösségi média lekapcsolt bizonyos integrációkat. Hogy most miért uszkve egy évre rá jutott eszébe a Facebooknak, hogy effektíve teljesen kizárja a Sony PlayStation 4 felhasználókat, arról nem szól a fáma.

A Kotaku emellett egy frissebb hírrel is szolgál: a Facebook azt a következő közleményt bocsátotta ki számukra.

„Dolgozunk a Sony-val, hogy véglegesítsünk egy olyan szerződést, amely javít a PlayStation 4 Facebook integrációján. Mialatt folynak az egyeztetések és a tárgyalások, a Facebook funkciók nem lesznek elérhetőek PlayStation 4-en. Reméljük, hogy ismét élni fognak ezek a funkciók, miután a csapataink egyetértésre jutottak.”

Elsőre reményt keltőnek hangzik ez a nyilatkozat, csak azután merül fel az egyszeri felhasználóban a szokásos Facebook bullshit gondolata, hogy ha ez igaz, akkor a Sony miért nem adott ki egy hasonló közleményt, illetve maga a Facebook is miért csak a sajtó sokadik „noszogatására” röffentett valami megnyugtató (vagy annak szánt) kommünikét.

Szomorú döntés ez tehát azon PlayStation 4 rajongók számára, akik előszeretettel osztották meg tartalmaikat Facebookon (mint például én, amíg még volt Fb. fiókom), de ki tudja, talán a PlayStation 5-ös éra új lehetőségeket, új megoldásokat kínál majd ezen a téren is. Szerencsére a többi integrációs lehetőség (például: Twitter, Youtube) továbbra is élnek.

Forrás: Polygon

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu