PlayStation 5-re készít remake-et a Bluepoint Games?

Egy olyan játékból készíthetnek egy komoly felújítást, ami a jelenlegi generációból talán joggal hiányolhatunk.

A WIRED-nek adott interjúban (ahol a Sony több részletet is elárult a már hivatalosan is PlayStation 5-nek keresztelt next-gen konzolról) Marco Thrush, a Bluepoint Games elnöke ezt mondta: „Egy nagy [játék]on dolgozunk épp. Hagyom, hogy a többit kitaláld.” A ResetEra fórumon arra tippelnek a felhasználók, hogy a Souls-széria kakukktojásával foglalkozik a Bluepoint – a Demon’s Souls-szal, ami ugye PlayStation 3-exkluzív játék volt, és ami külön áll a Dark Souls trilógiától (ami teljes egészében elérhető a PlayStation 4, Xbox One pároson, miután az első részből a Remastered változat kijött tavaly). Magát az IP-t (az intellektuális tulajdont) pedig nem az éppen az Elden Ringet hegesztő FromSoftware, a Souls-játékok fejlesztői, hanem épp a Sony birtokolja…

Korábban talán mi magunk is beszámoltunk arról, amit Hidetaka Miyazaki, a Souls-sorozat alkotója mondott – ő ugyanis élvezne egy Demon’s Souls remastert, ha „megfelelően” elvégzi azt egy másik stúdió. És a Bluepoint Games felettébb alkalmas erre, ugyanis több remek felújítás az ő nevükhöz fűződik – ez a lista magáért beszél: God of War Collection – PlayStation 3; The Ico & Shadow of the Colossus Collection – PlayStation 3; Metal Gear Solid HD Collection – PlayStation 3, Xbox 360; Flower – PlayStation 4, PlayStation Vita; Titanfall – Xbox 360 port; Uncharted: The Nathan Drake Collection – PlayStation 4; Gravity Rush Remastered – PlayStation 4; Shadow of the Colossus – PlayStation 4.

Az idei GDC-n (Game Developers Conference – Játékfejlesztők konferenciája) Peter Dalton, a Bluepoint technikai rendezője azt mondta a következő projektükről, hogy az egy „újragondolás” lesz, nem pedig remaster vagy remake, hanem annál jóval több. És most már tényleg a PlayStation 5 lehet nekik is a fejlesztési fókuszban, így arra dolgoznak valamin.

Lehetséges, hogy a jövő évi E3-on (ha ott lesz a Sony…) bemutatásra kerül, hogy min is dolgozik a Bluepoint.

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu