A történetírással kapcsolatos önkritikával élt a CD Projekt RED

Egy, közel egy évtizede a CD Projekt RED stúdiónál dolgozó fejlesztő ismerte be, hogy a történettel kapcsolatban lenne mit javítania a lengyel csapatnak.

„Valami, amit az én szemszögemből nézve jobban kellene csinálnunk, az az, hogy a történetet hamarabb be kellene fejeznünk. Az általunk készített játékokban fontos szerepet játszik a folyamatok során a sztori. Sokat kísérletezgetünk vele hosszú ideig. Mivel minden a narratíva körül forog, az, ha hamarabb elkészül, az jobb a játék fejlesztésének. Ez egy 22-es csapdája: nem tudod, hogy [mennyire jó a sztori], amíg a játékban meg nem kapod azt, és elkezdesz küldetéseket teljesíteni, hogy lásd, miként érződik. Ha valami nem érződik jól, változtatnod kell rajta. Szóval ez egyfajta kötélharc. Minél többet tudsz azonnal összehozni koncepció szempontjából, ami rögzítésre kerül, annál jobb a helyzet,” mondta John Mamais a CD Projekt RED-től a GameSpotnak a PAX Australián. Ő a The Witcher II: Assassins of Kings producere, majd a The Witcher III: Wild Huntnak (és annak kiegészítőinek) felelős producere volt, aztán 2016-ban az új, krakkói stúdió élére került.

Elmagyarázta, hogy min dolgozott a csapata a Cyberpunk 2077-en belül: „Tartalmilag kb. a játék harmadán. Meghatározott dolgokat készítünk. A Cyberpunk 2077 narratívájában és a filmes részeiben van valami új, ami Scene System (jelenetrendszer) névre hallgat. Ez kb. a mi párbeszédes és filmszerű rendszerünk, ami a játék játékmenetének kontextusában belül zajlik. Ez nagyon fontos, mert a projekt fejlesztésének egyik oszlopa a teljes immerzió, és az új jelenetrendszer kizárólag a teljes [játékon belüli] elmerülésről szól. Nem törsz be egy „letterbox” [levelesláda – ez televíziós képaránynak is nevezhető, amikor pl. egy 4:3-as TV-n 16:9-es képarányú csatorna megy, így annak alján és tetején fekete csíkok vannak… – a szerk.] formulába, ahol ez a jelenet zajlik. Nem, ehelyett ténylegesen ott vagy a jelenetben, és te irányítod a karaktert vagy a kamerát. Többféle kezelési szint van a jelenettől függően. Teljesen immerzív; nem kerülsz ki egyáltalán az élményből. Ezt is csináljuk más dolgokon kívül,” teszi hozzá Mamais.

A mikrotranzakciókat hanyagoló (ezt is megerősítette megint Mamais) Cyberpunk 2077 április 16-án jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, később pedig a Google Stadián is fel fog tűnni. Nem sok esély van Mamais szerint egy Switch portra.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu