Hatalmas játékkönyvtárral startolhat el a PlayStation 5

Ha igaz ez a pletyka, akkor bőven lesz mivel játszani kb. egy év múlva a PlayStation 5-ön.

A visszamenőleges játéktámogatás olyasmi, amit korábban már valamelyest láthattunk: a PlayStation 2 elég sok PS1-es lemezt elfogyasztott, majd a PS3 egyik kiadása támogatta a PS1-es és PS2-es CD-ket, DVD-ket. Az Xbox 360 is pár játékot azért futtatott a sima Xboxról, és az Xbox One is ráállt erre a vonulatra. A következő generációs konzolok (Xbox Project Scarlett, PlayStation 5) pedig erősebben rá fognak erre feküdni – a Microsofttól hallottunk már erről (meg írtunk is róla), de a Sony ezzel kapcsolatban nem olyan bőbeszédű azt leszámítva, hogy a PlayStation 4-es címek elfutnak majd a PlayStation 5-ön. (Pár szabadalmuk ennél tovább ment, azokról is volt már szó.)

„Ne dobd ki, ne add el, és ne cseréld el a PlayStationös, PlayStation 2-es, PlayStation 3-as vagy PlayStation 4-es játékaidat,” írta a belsősnek tűnő PSErebus a Twitteren. Ezzel arra akar utalni az illető, hogy a PlayStation eddigi teljes történetét támogathatja a PlayStation 5 (mégpedig NATÍV módon!), ami egybe vágna a Sony szabadalmaival is. Az illetőt nem szabad leírni: korábban helyesen közölte a The Last of Us Part II megjelenési dátumát annak hivatalos bejelentése előtt.

Mit is jelent ez? Egyszerű: a Sony úgy tűnik, hogy teljeskörű visszamenőleges támogatást igyekszik elérni, így ha a szekrényünkben ott van mondjuk egy rakat PS2-es lemez, akkor lehet, hogy a PlayStation 5 kapásból játszani fogja azokat. Persze erről még nincsen hivatalos bejelentés, és, hogy őszinték legyünk, túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen. Csakhogy Patrick Klepek, a Vice egyik írója erről beszélt korábban…

Azért is érdemes ezzel kapcsolatban kétkedni, mert a Sony a PlayStation Now erősítésén dolgozik (a minap például pont egy, a Google Stadia módszerét alkalmazó kontrollerről volt szó, amit tárgyaltunk), és lehet, hogy streamelésről van szó ebben a tekintetben is… viszont a játékok cseréléséről is írt PSErebus. Azt pedig lemezes kiadásokkal szokás. Hmmm…

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu