Megvan a BioShock alkotójának következő játékának műfaja

Ken Levine mostanában erősen hallgat, de valamin dolgozik. Most már tudjuk, hogy milyen műfajú lesz a következő játéka.

Ken Levine-től legutoljára 2013-ban láthattuk a BioShock Infinite-et (PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re jelent anno meg), amit 2014-ben követett egy két részre bontott DLC, a Burial at Sea. Azóta a fejlesztőcsapat, az Irrational Games átnevezte magát Ghost Story Gamesre, továbbá kevesebb főből áll a stúdió, hogy még inkább a narratívára koncentráló élményeken dolgozhasson. Az elnök továbbra is Levine.

A Take-Two Interactive az álláshirdetései között hintette nagyon csendesen el, hogy a Ghost Story Games következő játéka egy immerzív szimulátor lesz. Sajnos az álláshirdetés további részleteket nem közölt Ken Levine következő játékáról, viszont abban még megemlítik, hogy a jelentkezőknek szükséges, hogy az immerzív szimulátor műfaj mellett legyen tapasztalatuk a lövöldözős játékokban, illetve az akció-RPG-kben. Azért itt gyorsan ki kell emelni, hogy a BioShock (mindegy, hogy az első vagy a második rész) és a BioShock Infinite nem nagyon nevezhető immerzív szimulátornak, ám a stílusjegyek felbukkantak ezekben a játékokban is.

Ken Levine tehát megmarad a műfajánál, és ha esetleg a BioShock IP-n belül maradhat, akkor jóval inkább ahhoz köthető lesz a játék és annak története, de mivel egy kisebb csapat (kevesebb mint negyven ember dolgozik a Ghost Story Gamesnél, ami manapság nem nevezhető hatalmas stábnak!) fejleszti a következő, hivatalosan még be nem jelentett, így megjelenési időszakkal, továbbá célplatformokkal sem rendelkező címet, biztos, hogy kisebb mérettel fog rendelkezni mint a BioShock Infinite.

Mivel 2019 végét írunk, és körülbelül egy év múlva (plusz egy-két hónap, főleg, ha hihetünk az egyik konzol körüli pletykáknak…) már a boltokban fog ránk várni a PlayStation 5, illetve az Xbox Project Scarlett, lehetséges, hogy Ken Levine és a Ghost Story Games is akár egy next-gen címet fejleszthet, de mivel semmi sincs még megerősítve, mi is csak erősen találgatunk.

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu