Beperli a Fortnite Chapter 2 szivárogtatóját az Epic Games

Tim Sweeney cége egy korábbi „felhasználói élmény-tesztelőt” perel be, ugyanis a Fortnite Chapter 2-ről szivárogtatott részeket.

A Polygon tudósít arról, hogy az amerikai Észak-Carolina államban nyújtotta be a keresetet az Epic Games (ott van a székhelyük, ez teljesen érthető), amiben azt állítja a cég, hogy Ronald Sykes, a tesztelőjük felrúgta a titoktartási megállapodást a szeptemberi tesztelés után azzal, hogy a Twitteren részleteket közölt több fiókon keresztül az új térképről, az úszás és a hajók jelenlétéről, illetve a térképen elhelyezett fejlesztői pontokról.

„Az információ pénz. Sykes abból gazdagodott meg, amit aközben tudott meg, mialatt az Epic Gamesnél volt felhasználói élmény-tesztelő. A meggazdagodást az Epic kárára tette meg, illetve azon felhasználókéra a Fortnite közösségben, akik izgatottan várták a Fortnite új szezonját, de Sykes szivárogtatásai elrontották az Epic néhány tervezett meglepetését. Sykes spoilerei pont azt tették, amit a kifejezés takar: csökkentették az érkező dolgokra való várakozás mértékét, illetve a velük kapcsolatos örömet egyaránt. Elvettek az élvezetből, amit a Fortnite közösség kap a játékból, mert néhány tagja kevésbé lett felvillanyozva, ami a meglepetés erejéből fakadt volna, illetve abból, hogy átélik azt az élményt, nem beszélve a tervezett „leleplezésről”, amit mindenki egyszerre élt volna át. Mivel Sykes felrúgta a titoktartási szerződést, illetve az abban vállalt kötelezettségeit, az Epic károkat szenvedett és szenved továbbra is még meg nem határozott mértékben,” írja a vádirat.

Az Epic kártérítést követel Sykestól, továbbá még azt is elvárja a cég, hogy „az Epic üzleti titkainak összes másolatát pusztítsa el”. És ez nem az első eset, ugyanis egy évvel ezelőtt egy korábbi tesztelőjét azért perelte be Tim Sweeney és cége, mert a negyedik Fortnite szezonról idejekorán fedett fel részleteket (és így ő is szerződésszegést követett el).

Úgyhogy a pereskedés nem áll meg, a Fortnite pedig továbbra is igyekszik a köztudatban maradni – a battle royale játék pont az ilyen ügyekkel is elérheti a célját…

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu