Terminator: Sötét végzet – Feminátor: sötét Hollywood

FILMKRITIKA – Nem tudom igazán megmondani, mennyivel sötétebb a Terminátor univerzumban játszódó jövő, ahhoz képest, amit már unalomig ismerünk az előző részekből, de hogy a Terminátor franchise JELENE mennyire sötét, azt most, a sajtóvetítés után kapásból tanúsíthatom.

 

Rögtön le szeretném szögezni a legelején: nem vagyok az a típus, akit eddig különösebben zavart volna ez a hangsúlyosan „női vonal” manapság Hollywoodban (egy-két kivételtől eltekintve, például: Ghostbusters, vagy azt sem szeretném, ha 007 tényleg nő lenne az új szériában, de erre azért kevés az esély.) Szerintem a Star Wars: Ébredő Erőben Rey főszereplő karaktere kifejezetten szimpatikus volt, vagy az Ocean 8-ban (a női Ocean 11-ben) sem voltak rosszak a hölgyek, inkább a történet egyéb vonatkozásai miatt volt gyengébb az a film is. Nekem aránylag bejött a Marvel kapitány is, ott sem a főszereplő női mivoltával, vagy karakterével volt gond. Tehát még egyszer: alapvetően semmi bajom a női főszereplő karakterekkel – feltéve, ha magát a forgatókönyvet tisztességesen megírták. Amit viszont itt láthatunk, az már tényleg abba a vonalba tartozik, amit e tendencia kritikusai „arcpirítóan ostoba feminista propagandaként” szoktak aposztrofálni.

„Girl power!”

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a négy főszereplőből (Arnold Terminátorát leszámítva) a három másik nő és igazi harcos amazon. Arnold T800-a sem tekinthető „férfinak”, hiszen csak egy robot, ahogy a Gabriel Luna által alakított terminátor sem. Ez önmagában még nem lenne baj, ha valamilyen szempontból érdekes, vagy indokolt lenne a történetben, hogy miért csak női főszereplő karakterek vannak benne (ráadásul három), de itt kérem szépen nem történt más, minthogy fogták az első két Terminátor film alapsztoriját, nagyjából lemásolták ezeket és lecseréltek benne mindjárt KÉT fontos főszereplő karaktert is férfiról nőre, plusz, még a biztonság kedvéért – ha még mindig nem esett volna le a kedves nézőnek kérem szépen, hogy itt bizony a „girl power” a menő! – visszahozták még az eredeti Sarah Connort is harmadiknak!

Igazából külön-külön ezek a női karakterek általában véve rendben is lennének. Talán Sarah Connort (Linda Hamilton) érdemesebb kiemelni, mint a 60 év körüli, megkeseredett, elszánt Terminátor-gyilkos amazont. Az alakítása korrekt, bár szomorkodni Linda Hamilton valahogy elfelejtett, mert az első két Terminátorban ez még sokkal jobban ment neki.

Mackenzie Davis is igazán meggyőző a jövőből visszaküldött Grace szerepében, a gond csak az vele, hogy egy-az-egyben Kyle Reese-t (Michael Biehn) koppintották le róla szinte szolgaian a 1984-es, első Terminátorból és szinte állandóan azon morfondírozik a néző, hogy akkor melyik a jobb karakter és minek kell egyáltalán ennyire ostoba módon az első film főszereplőjét nővé változtatni. Igaz, legalább most egy meztelen szép női feneket (Mackenzie Davisét) láthatunk a film elején férfié helyett a szokásos időutazós/teleportálós bevezető jelenet során.

Végül ott van Dani Ramos (Natalia Reyes) figurája, aki tulajdonképpen egy-az-egyben a fiatal Sarah Connornak felel meg, csak éppen ő mexikói és gyárban dolgozik – tehát mindjárt KÉT Sarah Connorunk van, sőt, Dani valaki másnak is „megfelel” az előző filmekből, női karakterként, de azt már nem árulom el, mert spoiler lenne.

Szóval végeredményben itt van nekünk egy olyan új Terminátor film, amely sokkal inkább az első film utánérzése, mint az Ébredő Erő és itt nem egy női főszereplő karakterünk van, hanem mindjárt HÁROM! Remélem a feminista mozgalmak élharcosai most elégedettek!

Arnold, Arnold, mit tettek veled?!

Végül, ha még mindez nem lenne elég, a biztonság kedvéért az amúgy is robot (tehát nem igazán „férfi”) T800-as karakterét is (átvitt értelemben) kiherélték. Valami olyan mérhetetlenül idióta és nevetséges magyarázatot találtak rá, hogy az „öreg” robot mit keres a Földön, hogy amikor Arnold ezt halálosan komoly arccal előadta, először nem akartam elhinni. Eleve, szerintem röhejes, hogy egy szintetikus anyagból álló robot „öregszik”, de OK, az idő múlik, Arnold Schwarzenegger sem fiatalodik, valamilyen nyögvenyelős magyarázatot már a Genisys-ben is találni kellett rá. De amit ebben a forgatókönyvben itt levágtak a T800 „visszavonulásával” kapcsolatban, az mindennek a legalja, legfeljebb egy Terminátor-paródiába férne bele.

Amiért nézhető

Na jó, most, hogy így kiadtam a filmmel kapcsolatos dühömet, nézzük, hogy melyek a film pozitívumai, mert azért olyanok is vannak. Egyrészt Mackenzie Davis nemcsak kellemes a szemnek (ruhában, vagy anélkül), de remek színésznő is, még ebből a T1-ból „nővé átalakított”, egybites Kyle Reese-klónból is képes volt érzelemdús arcmimikájával, remek beleélésével a maximumot kihozni. Állítom, hogy mindenkit lejátszott a vászonról, beleértve a két veterán színészt is.

Gabriel Luna is egész ütős Terminátor („Rev 9”) volt, még ha nem is ér fel Terminátor 2-ben lévő T1000-hez, akit anno Robert Patrick alakított, de szorosan mögötte van.

Az ősz hajú Linda Hamilton is egész jól hozta a megkeseredett, ráncos, bevallottan alkoholista, de mégis maximálisan elszánt Sarah Connor karakterét, de azért annyira nem éreztem azt, hogy „ez az ő filmje”, ahogy pár kritikus az alakítását aposztrofálta.

Végül Natalia Reyes alakítása is egész korrekt volt, tehát nem külön-külön problémás bármelyik színésznő alakítása, erről egyáltalán nincs szó, csak az ostoba forgatókönyv zsúfolja a már egy ideje nem is „trendi”, feminista hangvétel miatt egybe a karaktereiket.

Az akciójelenetek, kaszkadőrmunka és a CGI hozták a tisztességes iparosmunka szintjét, egész látványosak, helyenként még eredeti ötleteket is felsorakoztatva – bár természetesen a Terminátor 2-éhez egyikük sem ér vel.

Terminálni kéne…

Nem tudom, még meddig akarják húzni ezt a szerencsétlen franchise-t, de ennek így, ebben a formában már semmi értelme. Az első két Terminátor film igazán korszakalkotó volt (nálam főleg a legelső, de a második sem sokkal jár mögötte), aztán a harmadik rész óta mintha elvágták volna, egyedül a 2009-es „Megváltás” (Christian Bale-el a főszerepben) volt talán még érdekes színfoltja a sorozatnak, a rákövetkező Genisys viszont a legalja. Ez a mostani rész csak egy fokkal jobb a Genisys-nél és talán a Terminátor 3-nál, de tényleg „sötét végzet” várhat a szériára, ha ezt így, ebben a formában tovább erőltetik.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Terminator: Sötét végzet

Rendezés - 4.2
Színészek - 7.2
Történet - 3.6
Akció/látvány - 6.8
Hangulat - 5.2

5.4

KÖZEPES

Nem tudom, még meddig akarják húzni ezt a szerencsétlen franchise-t, de ennek így, ebben a formában már semmi értelme. Az első két Terminátor film igazán korszakalkotó volt (nálam főleg a legelső, de a második sem sokkal mögötte jár), aztán a harmadik rész óta mintha elvágták volna, egyedül a 2009-es „Megváltás” (Christian Bale-el a főszerepben) volt talán még érdekes színfoltja a sorozatnak, a rákövetkező Genisys viszont a legalja. Ez a mostani rész csak egy fokkal jobb a Genisys-nél és talán a Terminátor 3-nál, de tényleg „sötét végzet” várhat a szériára, ha ezt így, ebben a formában tovább erőltetik.

User Rating: 1.7 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu