A PlayStation 4 újabb hatalmas mérföldkőhöz ért

A Sony nemsokára hat éves konzolja, a PlayStation 4 nagyon szépen menetel, és már csak egy konzol áll előtte az eladási örökös toplistán…

A Sony pénzügyi jelentését ezúttal sem hagyjuk figyelmen kívül –  kezdjük az új PlayStation 4-es adattal: szeptember 30-ával bezárólag 102,8 millió eladásnál tart a PS4 (és itt értelemszerűen az eredeti kiadás, a PlayStation 4 Slim, illetve a PlayStation 4 Pro is figyelembe lett véve – külön-külön adatokat nem publikált a cég). Az asztali konzolok között csak és kizárólag a PlayStation 2 tudott ennél jobbat felmutatni (155 millió… azt nehéz lesz felülmúlni, és az 2012-es adat, azóta magasabb lehet!), és ezzel a 102,8 millióval a PS4 már a dédnagypapa PS1 102,49 millióját is lehagyta. Ha belevesszük a handheld platformokat, akkor a PS4 a negyedik, ugyanis a második helyen a Nintendo DS-família (154,02 millió), a harmadikon pedig a Nintendo Game Boy és Game Boy párosa áll (118,69 millió). Nagyon szép adat; ebben az üzleti negyedévben 2,8 millió PlayStation 4 került a boltokba, ami 1,1 millióval kevesebb mint az egy évvel korábbi adat. Emiatt is redukálta a Sony a 2019 áprilisa és a 2020 március vége között futó üzleti évben a 15 milliós PlayStation 4-es elvárást 13,5 millióra. Talán csökkenteni kellene a konzol árát – az segítene.

Nézzük a további adatokat… A PlayStation Plus előfizetők száma 36,9 millió, ami 2,6 millióval több az egy évvel korábbi számhoz képest. A PlayStation 4 játékeladása ebben a negyedévben (július-szeptember) 61,3 millió példány volt, ami 13,8 millióval kisebb a tavalyi adat után. Itt is érzékelhető a digitális váltás: a tavalyi 28%-os arányhoz képest idén már jóval nagyobb, 37% volt a PlayStation Store-on keresztül megvásárolva. A PlayStation Now pedig több mint egy millió előfizetővel rendelkezik – itt segített az árvágás, és a következő generációban nagyobb szerepe lesz a játékok streamelésének.

Úgyhogy a PS4 elég szépen teljesít, még ha mostanában a Sony elvárásait nem is hozza. (Ezt talán a november 8-án megjelenő Death Stranding még kiküszöbölheti.) Ezzel pedig szépen feladja a labdát az utódnak, a PlayStation 5-nek, ami 2020 végén fog a boltokba kerülni, még hivatalosan nem ismert áron. (Egy pletykált árról és dátumról már írtunk.)

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu