A Ubisoft nem adja fel: így tervezik kipofozni a Ghost Recon Breakpointot

Egy igencsak termetes blogposztban jelentette be a francia kiadó, hogy miként szeretnék minőségivé formálni a szeptemberben elrajtolt, és nem valami sikeres új Ghost Recon játékot.

„1. A játék technikai állapota: az elsődleges prioritásunk az, hogy a játék technikai állapotát javítsuk. Tudjuk, hogy sok játékosnak nehéz ideje volt a bugok, illetve a váratlan stabilitási problémák miatt a megjelenés időszakában, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a lehető leghamarabb kijavítsuk ezeket a hibákat. Az október 15-én kiadott 1.0.2-es update-tel a csapatunk több javítást is végrehajtott a játékon, és a legnagyobb problémákra koncentrált, amik ebben az időszakban kijavíthatóak voltak. További javításokon dolgozunk, amik november közepén érkeznek az 1.0.3-as frissítéssel (drónok, tüzelési ráta módosítása, célkereszt blokkolása a küldetés teljesítésekor felugró pop-up során). A november végén érkező 1.0.3.1-es frissítésben további fejlesztések lesznek a közösség legsúlyosabb feedbackjére alapozva,” kezd a poszt, ami itt linkel egy hibalistát is. De folytassuk a posztot:

„2. Megjelenés utáni tartalmak: ahogy a játék javítására koncentrálunk, szeretnénk, ha tudnátok, hogy nem áll meg itt a kitartásunk [a játék mellett]. Elhatározottan támogatni fogjuk hosszú távon a Ghost Recon Breakpointot sok megjelenés utáni tartalommal és különleges eseménnyel, hogy a [játék]világ folyamatosan növekedjen és fejlődjön. Decemberben fog megjelenni az első Raid, a Project Titan, aztán nem sokkal utána fog érkezni a Terminator élő esemény is. Hogy agilisek és rugalmasak maradjunk, egy későbbi pontban további részleteket fogunk róluk közölni, beleértve a fix megjelenési dátumokat is.

  1. Játékbeli gazdaság, ökonómia – Hallottuk ezzel kapcsolatban a kritikákat. Ezért jelenleg a módosításán dolgozunk a játékosok feedbackjére alapozva a következő néhány hét során, hogy a játékosoknak jóval kényelmesebb élményben lehessen részük.
  2. Mesterséges intelligencia vezérelte csapattársak – Az idei E3-on bejelentettük, hogy a Ghost Recon Breakpointban is lesznek MI csapattársak. Erre sor fog kerülni. Alapból úgy lett a játék tervezve, hogy maximum négyen, kooperatívan élvezhető legyen, miközben innovatív, teljesen szóló élményként is működhessen. Emiatt az MI-s csapattársak a játékhoz való adása egy nagy feladat, ami időt igényel. További információkat később közlünk róluk, ahogy közelítünk a megjelenéshez.
  3. A választás szabadsága – tudjuk, hogy a tervezésbeli elemek közül néhány polarizált, megosztó véleményt kapott, és a Ghost Recon franchise által felvett irányzatról is szó esett a közösségben. Örömmel látjuk, hogy a játékosok elfogadják a játék új elemeit, de megértjük, hogy vannak területek, ahol fejlődésre van szükség. Néhányotok szeretné, ha az új túlélő mechanikáink nagyobb hatással legyenek az élményetekre, míg mások nem szeretik a kategóriákra (rangokra) bontott loottal kapcsolatos fejlődésrendszert. A Ghost Recon egyik kulcseleme az, hogy egy karakán és hiteles katonai élményben merülhessenek el a játékosai. Ezzel az elképzeléssel és a figyelembe vett feedbackkel a tudatunkban egy jóval radikálisabb, immerzívebb Ghost Recon Breakpoint verzión dolgozunk. Azt is szeretnénk, ha személyre szabhatjátok az élményeteket, hogy élvezhessétek a játékot úgy, ahogy ti akarjátok, hiszen a választás szabadsága mindig is a Ghost Recon DNS-ének része volt. Még túl korai részleteket közölni arról, hogy ez miként fog működni, de ez a csapat fejében ott van, és friss információkat közölni fogunk róla, ahogy haladunk vele,” írja a poszt további része.

Szerintünk a játékból csendben csinálnak egy next-gen portot, hogy arra tereljék át a rajongókat. Erre még tétet is tennénk.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu