Több eladási rekordot is megdöntött a Call of Duty: Modern Warfare

Ezek után nem lesz meglepő, ha az amerikai NPD csoport előrejelzése is beteljesül, és a Call of Duty: Modern Warfare lesz a leginkább fogyó játék az Egyesült Államokban…

Az Activision (nyugodtan mondhatjuk Activision Blizzardnak is…) és az Infinity Ward bejelentette, hogy az október 25-ei megjelenés hétvégéjén, tehát három nap alatt több mint hatszáz millió dollárt (laza 177 milliárd forintot, semmiség…) hozott össze. Ezzel az eddigi legjobban fogyó Call of Duty-játék lett a jelenlegi generációban, és a legjobban fogyó új „prémium játék” lett az idei megjelenések közül, nem beszélve a legnagyobb digitális rajtról, amit az Activisionnek összehozott: a PlayStation Networkön az eddigi legtöbb digitális előrendelést, illetve a legnagyobb három napos eladási értékesítéseket is felmutatta a játék PlayStation 4-en. A PC-n is hatalmas fejlődésként „jelentősen több” eladás volt a Battle.neten keresztül a megjelenés hétvégéje során, mint a tavalyi Call Of Duty: Black Ops IIII esetében. (Mi pedig csak legyintünk: a játékipar folyamatosan növekszik, úgyhogy még nincs elérve a plafon. Ez csak melldöngetés, semmi más.)

„A Call of Duty ismételten a legjobban fogyó prémium játék az év során, bizonyítva a franchise kitartó természetét konzolokon, PC-n, mobilon, és az eSporton keresztül. A megjelenés utáni első három napban a Call of Duty: Modern Warfare majdnem kétszer több pénzt hozott össze, mint a Joker című film premierje,” mondja Bobby Kotick, az Activision Blizzard vezérigazgatója a sajtóközleményben. „Az első három nap során a Call of Duty: Modern Warfare-nek több játékosa és játékkal eltöltött órája van, mint bármelyik Call of Duty-nak az előző hat évben a megjelenéskor. Fontosabb, hogy a játékosok remekül szórakoznak. Gratulálok az Infinity Wardnak és az összes érintett csapatunknak, hogy egy remek játékot hoztak össze egy fantasztikus rajttal. Meg szeretnénk köszönni a közösségnek a hihetetlen mértékű támogatást is. A Modern Warfare megjelenése csak a kezdet – még jóval több fog érkezni,” tette hozzá Rob Kostich, az Activision elnöke.

Gratulálunk.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu