Eddie Murphy kiszállhat a filmezésből

MOZI HÍREK – Ha valaki 58 éves és tíz gyereke van, erőt vehet rajta az apai ösztön – ez lehet oka, hogy Eddie Murphy azt fontolgatja, otthagyja a filmezést, és visszatér a stand-uphoz. Ebben a műfajban aratta első nagy sikereit, és ma is visszavágyik a színpadra, ráadásul ez a munka sokkal kevésbé strapás, mint a filmkészítés. „Ha egyszer visszakerülök a színpadra, kizárt dolog, hogy megint filmezni akarnék – mondta Murphy a The Wall Street Journal Magazine-nak. – Leginkább a családommal szeretnék lazulni. A filmezés arról szól, hogy föl kell kelni ötkor, és nyomni sötétedésig. Húsz évesen kezdtem az ipart a 48 órával. Ennek nyomorult 38 éve már. Aki volt már forgatáson, láthatta, mekkora tipródás az egész. Egyáltalán nem jó móka.”

Murphy a Netflix új sorozatában már visszatér a színpadra, de más már a humora, mint régen. „Utoljára 27 évesen stand-upoltam. Néha visszanézem a régi felvételeket, és húzom a számat, hogy anyám, én ilyet mondtam volna? Nem hiszem el, milyen ciki dolgok voltak. Most már 58 éves vagyok, és egészen másképp közelítek meg mindent.”

Egy darabig azonban még nem kell lemondanunk Murphy filmjeiről, jövőre kerül a mozikba az Amerikába jöttem 2., az 1988-as siker folytatása. Akeem (Murphy) most azért jön Amerikába, mert megtudja, hogy él ott egy fia, aki utódja lehet a trónon.

Elég furcsa bejelentés ez Murphy-től, aki nemrég még arról beszélt, hogy készül a Beverly Hills-i zsaru folytatása…

(Coming 2 America – hazai bemutató: 2020. december 12.)

FORRÁS: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu