Agony – A 100 holdas p’Agony

TESZT – „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből”

 

A 2018. II. negyedévében megjelent Agony horrorjátékot óriási várakozás övezte, de nem aratott osztatlan sikert.
Kritikusok és újságírók tömkelege tesztelte a játékot, és a végeredmény egy igen közepes játék lett.

A Madmind Studio szépen elkezdte készíteni a következő horror játékukat és közben bejelentették az Agony Nintendo Switches verzióját, ami 2019. október 31-én jelent meg. Ennek a verziónak a teszteléséről szeretnék írni pár szót.

A játék sztoriban semmit nem változott, továbbra is Nimródot irányítjuk egy elveszett lelket, aki a pokolban ragadt, nem emlékezve az ég világon semmire az életedből.
A pálya design továbbra is nagyon ütős, a helyenként Hieronymus Bosch-t megidéző látványvilág már csak hab a tortán.
Az alap koncepció maradt a játékban és a lopakodásra fókuszál többnyire, meg 1-2 puzzle elemre, ami annyiban kimerül, hogy keressél képeket, amik megmutatják az útvonalat , meg szedjél össze belső szerveket, és áldozzad fel.

Agony: még pokolibb, mint idáig [VIDEO]

„Mert némelyek már elhajlottak a Sátánhoz”

A probléma az Agonyval hogy kb. 1 óra után nagyon repetitív lesz a játék és ezt sokan nehezen tolerálják. A játékmenet nagyon furcsa volt a PC-s verzióban is mert rengeteg helyre beakadtál, az irányítás is kiforratlan volt és rengeteg micro laggal találkoztam benne, ami megnehezítette az alapból is nehezen befogadható játékot.

A Nintendo Switches verzió tulajdonképpen ennél még rosszabb, mind amellett, hogy a játék hiába használja az új Unreal Engine 4-et, ebből te semmit nem fogsz észrevenni, mert borzalmasan néz ki helyenként, az alap textúrák is mosottasak és itt-ott bizonyos textúrák még hiányoznak is, ami még egy 6000 Ft-os játékhoz mérten is elég nagy probléma.

„A tétlen elme az ördög műhelye”

Harcrendszer a játékban egyenlő a nullával, egyetlen eszközöd egy fáklya a játék során.
A hangok továbbra is rendben vannak, és egy jó fejhallgatóval a pokol bugyrait járva nagyon be tud parázni az ember.
A játék hivatalosan is MAGYAR felirattal jelent meg, ami nagyban segíti a játékos élményt és nem mellesleg a sztorit is könnyebb megérteni. A PC-s verzió cenzúrázott megjelenése hatalmas döbbenet volt megjelenéskor mert a fejlesztők nem ezt ígérték, nem beszélve a játék többszöri elhalasztásáról, itt már szó sincs ilyesmiről a Switches verzió már a cenzúrázatlan.

A képfrissítés unlockolva van a játékban és nagyon megörültem neki először, az első 5 percben 60 fps környékén volt , de ez sajnos csak bizonyos részeken volt jelen , az esetek túlnyomó részében 30 fps körüli, ami több szempontból is probléma, hiszen folyamatosan ugrál a framerate 30 és 60 között, ami borzasztóan idegesítő, illetve, ha a fejlesztőcsapat le lockolta volna 30-ra, akkor az erőforrás tartalékát a magasabb felbontásra és magasabb felbontású textúrákra, illetve árnyékokra tudták volna fordítani, ugyanis ez a játék nem követeli meg a magas képfrissítést.

A Switches verzióból sem maradhatott ki az akadás, ami akkor jön elő, amikor új pálya részre érnénk, és akkor a kis konzol akár 1 másodpercre is beakadhat, és sajnos rengeteg, de rengeteg ilyen rész van a játékban.

A játéknak továbbra is több befejezése is van, ami függ a játékos játékban töltött idejétől, az összegyűjthető Willendorfi Venusz babák megtalálásától, illetve a pergamentek összegyűjtésétől.

Ez az Agony ugyan az a játék, mint 1 éve PC-n, továbbra is óriási benne a potenciál, és eszméletlen pálya designnal rendelkezik, de a borzasztóan összecsapott kivitelezés és játékmenet, pokolba taszítja a játékot.

-Mario Murkl-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Pro:

+ Agony on-the-go
+ A vágatlan verzió
+ Magyar felirat

Kontra:

– Megfakult szépség Switch-en, elmosott textúrákkal
– Az alapverzió összes hibája
– Még jobban akad a játék, mint a korábbi verzióknál


Kiadó: Madmind Studio

Fejlesztő: Madmind Studio

Stílus: Túlélő horror

Megjelenés: 2019. október 31.

Agony

Játékélmény - 3.8
Grafika - 5.4
Történet - 6.1
Zene/audio - 7.2
Hangulat - 5.6

5.6

KÖZEPES

"A lant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait..."

User Rating: 4.68 ( 3 votes)

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu