TESZT – 2017 nagyon zúzós év volt a PlayStation 4 tulajok számára és a sikervárományos játékzuhatag egy olyan címmel indult, amelyet már 2007 óta fejlesztenek. Míg a Final Fantasy XV és a The Last Guardian nagyjából sikeresen elvarázsolták a gamer közönséget, ezek mégis rendkívül rizikós projektek voltak kiadóik számára, lévén majdnem tíz évig csak vitték a fejlesztésre szánt költségeket. Ugyanakkor mindkét játék szép kritikai és pénzügyi siker volt a tavalyi évben.

Tesztünk tárgya: a Nioh már sokkal problémásabb történet. A fejlesztők az eredeti 100% fantasy koncepciót törölték és az egész projektet történelmi köntösbe öltöztették fel, a főszereplő karaktert pedig az 1600-as években élt William Adamról mintázták, egy japánba szakadt angol tengerészről, aki James Clavell Sógun című regényének főszereplőjét is megihlette. Persze azért japán mitológiából ismert démonok ebben a verzióban sem maradtak el.

A Team Ninja ehhez még hozzátette a rájuk jellemző, híresen nehéz játékmenetet, amelyet a Ninja Gaiden címekben is megtapasztalhattunk. Vajon bejött nekik ez a döntés? Amióta Tomonobu Itagaki, a csapat karizmatikus vezéregyénisége és lead designere lelépett, sokan kételkedtek benne, hogy a Team Ninja ismét magára talál (különösen a borzalmas Ninja Gaiden 3 után). Szerencsére elmondhatjuk, hogy a válasz egy hangos igen: a Nioh egy igazán ütős új exkluzív PlayStation 4-re és PS4 Próra egyaránt.

Őfelsége kalóza

A Nioh az 1600-as évek játszódik, amikor William és a kalózbandája segít Erzsébet királynőnek, hogy legyőzzék a spanyolokat az Amrita, egy hatalmas energiaforrás segítségével. Balszerencséjére – valószínűleg az udvari intrikáknak köszönhetően – Williamet a Towerbe kerül, miután a háborúnak vége.

Persze, egy igazán elszánt kalandort nem lehet holmi apróságokkal visszafogni, hogy Tower, meg börtön: hősünk megszökik a rácsok mögül, és elillanása közben még kihallgatja Edward Kelley (nem, nem Edward Kenway, csak „majdnem” haha – BadSector) konspirációs tervét, amely mi más is lenne, mint a világ meghódítása az Amrita, egy rejtélyes anyag segítségével. William megpróbálja megállítani Edwardot, aki a harc során elveszi William „örzőszentjét” (egy kis védő lényt, aki segíti hősünket és mágikus tulajdonságokkal is felruházza). Ahhoz, hogy hősünk visszaszerezze a lényt, Japánba kell utaznia, a felkelő nap, sok-sok démon és mítosz országába.

Mortal Kombat!

Azt hiszem, lejött a fenti sorokból, hogy a Nioh története eléggé átlagos, de szerencsére a narratíva nem is nagyon kerül előtérbe a játékmenet rovására. A hangulat viszont nagyon rendben van, a fejlesztők ugyanis ügyeltek a részletekre olyan megoldások terén is, mint a szinkron, illetve annak hiánya: míg a ködös Albionban tényleg angolul beszél mindenki (méghozzá igazi „British” kiejtéssel) addig Japánban az európai verzióban is a felkelő nap országának nyelvén kommunikál az összes karakter – legyen akár élő, vagy halott. Ezáltal sokkal inkább bele tudtam élni magam a még oly átlagos történetbe is. Itt olyan apró részletekre is gondolok, mint amikor halott lelkek hangját is japánul halljuk, amely által a játék univerzuma sokkal gazdagabbá válik számunkra és a boss harcok is lényegesen hangulatosabbak, ahogy jobban beleéljük magunkat a Nioh világába.

A már említett átlagos fősztorinál egyébként szórakoztatóbbak a mellékküldetések, nemcsak a feladat, hanem a hozzájuk kapcsolódó történetek tekintetében is. Érdemes ezeket tényleg végigvinni, mert bár teljesen opcionálisak, de a másodlagos karaktereket jobban megismerhetjük általuk. A játék egyébként tele van kameókkal, különleges egységekkel, híres figurákkal az 1600-as évek Japán történelméből. Ezek a Dynasty Warriors játékokhoz hasonlóan szerepelnek a játékban: igazi szuperhősük, akik olyan csodás tettekre képesek, melyre a valódi, történelmi karakter legfeljebb csak álmodhatott.
Összességében tehát a prezentáció és a narratíva rendben van, de a fősztori azért lehetett volna egy fokkal igényesebb is.

Ehhez mit Souls?!

A japán akció-RPG-k terén már jártas játékosok biztos felfedezték, hogy a játékmenet erőteljesen emlékezet a Dark Souls sorozatra, csak éppen most fantasy helyett a japán kultúrkör került előtérbe. Ugyanakkor a játékmenet finomságai tekintetében találunk különbségeket. Míg a Dark Souls harcrendszere egy eléggé lecsupaszított, könnyű és nehéz támadás rendszeréből áll, pár távolsági fegyverrel és mágiával kiegészítve, addig a Nioh ezen a téren egy fokkal taktikusabb ugyanakkor dinamikusabb is.William rengeteg fegyvert tud használni: kardokat, fejszéket és még lándzsákat is. Ezeknek a Diablo módjára random generált fegyvereknek rengeteg különleges tulajdonsága van, de akár kedvünkre tovább is fejleszthetjük őket, sőt, még át is festhetjük, ha azt szeretnénk, ha úgy nézzen ki, mint egy régi fegyverünk.

A fegyverek használatában William fokozatosan egyre nagyobb szakértővé válik a játék során. Ehhez viszont megfelelő módon is használni kell a fegyvert, nem elég csak öldökölni velük. Érdemes legalább pár percet eltölteni azzal, hogy átnézzük, milyen képesség mire is jó Nioh világában, mert önmagában a DPS (sebzés mértéke) nem elég, mert például más és másféle speciális sebzésre lehet szükség a yokai-knál (démonszerű lények), vagy az emberek ellen. A speciális támadástípusok is különbözően hatékonyak abban a tekintetben, hogy milyen ellenséggel állunk szemben, illetve a fegyverek is másféle módon viselkednek, aszerint, hogy milyen harci állást használunk.

Mennyei manna

Hogy mennyire összetett RPG a Nioh, azt az említett harci állások rendszere is mutatja, amely még egy rétegként nehezedik rá az amúgy sem egyszerű harcrendszerre. Mindegyik harci állásnak előnyei és hátrányai is vannak a mezei ellenségek és a bossok ellen egyaránt.
Varázslatok nincsenek a Nioh-ban, vagy legalábbis nem a hagyományos értelemben véve. A tényleges, játékban lévő mágia elég furcsa módon működik a játékban: különféle scrollok, vagy charmok formájában találhatjuk meg őket, és nem permanensek, szóval ha „kimerülnek”, akkor legfeljebb a szentélyeknél tölthetjük fel őket újra.

Másik érdekesség a „Ki” (mana, illetve energia) mutatónk, illetve annak „Ki-dolgozása”. A Dark Souls-al, vagy a Bloodborne-al ellentétben nem kell feltétlen megvárni, amíg visszavánszorog, hanem pár támadás után visszanyerhetjük. Ha tökéletesen csináljuk, akkor a „Yokai-világ” befolyásától is megszabadítjuk környezetünket. A „Yokai-világ” egyfajta aura, amit a szörnyek maguk köré teremtenek, amikor kifogynak a Ki-ből és arra is szolgálnak, hogy visszanyerjék a Ki-t. Ha elég gyorsak és ügyesek vagyunk, akkor meg tudjuk akadályozni, hogy a Ki szintjük visszatérjen.

Ez ugye kellőképpen összetettnek hangzik, az viszont csalódás volt, ahogy a Nioh az ellenségek AI-ját, viselkedését kezeli. Bár mi sokféle taktikát használhatunk, az ellen szinte semmilyet sem vet be, nem sebezik egymást, hanem a fegyvereik „átnyúlnak” egymás testén, mintha ott sem lenne, illetve semmi bajuk sem lesz, amikor az egyik társuk által odahajított bomba felrobban. Az egész azt a benyomást kelti, hogy az AI „csal” és így oda a harc realizmusa is. Kár, hogy erre a részletre nem ügyeltek a fejlesztők, mert egyébként sok más tekintetben összetettebb, taktikusabb és izgalmasabb a harc, az ellenség irreális viselkedése viszont sokat ront az összképen.

Vér és könnyek 4K-ban?

Amit viszont mindenképpen le kell szögezni a Nioh-val kapcsolatban, az a tény, hogy elképesztően látványos és stílusos. Hihetetlenül élénk színek, baljós éjszakák, az ellenség és a főleg a bossok nagyszerű kidolgozása láttán teljes egészében úgy érezzük, mintha mi is a középkori Japánban találnánk magunkat.Ugyanakkor ismét jelentkezik a PlayStation 4-en egyre inkább érzékelhető probléma, hogy a felbontás, vagy a különféle grafikus elemek kidolgozása nem éppen kielégítő. Bár a karakterek rendkívül részletesek, a környezet szódával elmegy, de például az eső, vagy másik grafikus elemek kidolgozása elavult.

Ettől függetlenül, ami a játék vizuális világát, a középkori Japán ábrázolását illeti, a Team Ninja nagyon odatette magát. Az összes helyszín, a pályadesign és a már említett japán szöveg maximálisan visszaadja az 1600-as évek Japán környezetét.Ugyanez a gondosság elmondható a szörnyek, vagy emberi ellenségek kidolgozásáról, továbbá az elsőrangú animáció terén is.

A zene és hangok terén ez az előbb említett „kettősség” még hangsúlyosabb: a boss harcok során hörgő, süvöltő rémek hangjai, vagy akár a zene a lehető legjobb, amit eddig hallottam. Ugyanakkor a kardok csattogása eléggé gépies hangzású és mivel elég sokat halljuk ezeket, egy idő után kiábrándítóan monotonná válnak.

Az utolsó szamuráj, vagy szomorú szamuráj?

PVP mód egyelőre nincs Nioh-ban, de némi kooperatív mód random játékosokkal, vagy a barátainkkal feldobja a sok szóló kaszabolást. Szerencsére egy csöppet sem laggolt ilyenkor a játék, de azért kíváncsi vagyok, hogyha egy nagyobb játékosbázis rászabadul a Nioh-ra, akkor a multiplayer hogyan változik ebből a szempontból. A multi-rész egyelőre ebben a formában kifejezetten élvezetes, bár kétségkívül kissé leegyszerűsített. Mindenesetre a fejlesztők állítása szerint már készül a PVP mód a játékhoz, viszont hogy ez pontosan mit fog takarni, azt még nem tudni.

A legtöbb küldetést a térképen keresztül tudjuk elérni, illetve itt tudunk hozzáférni kovácsmesterhez és a fő szentélyhez is, továbbá a multiplayer lehetőségekhez. Aki igazán mazochista, az itt tudja kipróbálni a Twilight Mode-ot is, amely egy olyan játékmód, amelyben a térkép tele van szuper-nehéz ellenfelekkel, és a mindent egyfajta vörös vérszínű hártya fed el. Akik pedig már végigvitték a játékot, azoknak javasolt a New Game Plus kipróbálása.
Összességében, még hiányosságai és a kezdeti enyhe csalódások ellenére is, a Nioh mindenképpen egy nagyszerű, hangulatos, összetett és látványos japán akció-szerepjátékként könyvelhető el. Nagyjából 20-30 óra alatt lehet végigvinni, de ebben benne van az összes mellékküldetés, illetve a szövetségesek megszerzése is.

Hogy tökéletes akció-RPG-nek mondható-e a Nioh? Nos, természetesen nem, hiszen a történet eléggé átlagos, a grafika kicsit „hullámvasút”, de mégis ott van az az igazi Team Ninja hangulat, amelyet már annyira hiányoltam, amióta a Ninja Gaiden 2-vel játszottam.
Mindenképpen nagyszerű vétel azoknak, akik szeretik az akció-RPG-ket, türelmesek, szeretik a brutális harcot és nem félnek a kőkemény nehézségtől.

-Dante- (Fordította: BadSector)

Kiadó: Koei Tecmo

Fejlesztő: Team Ninja

Stílus: Akció-kaland RPG

Megjelenés: 2017. február 8.