Diablo IV: a sztori igazán sötét hangvételű lesz, mely a legelső klasszikus részét idézi

Elárulták még azt is, hogy ezúttal több mint száz falvat járhatunk majd be a Diablo IV kalandjai során.

A Diablo IV bejelentése és Blizzconos bemutatója objektíven nézve is nagyon sok rajongót fellelkesített, leginkább azért, mert úgy tűnik: a Blizzard végre nemcsak ment a „saját feje” után (mint nemrég a Heartstone/Hong Kong botrány esetében), hanem tényleg hallgatott a rajongókra és panaszaikra. Az egyik Diablo III-at érintő kritika pedig az volt, hogy nem volt olyan sötét, depresszív, „darkos” hangulatú a játék, mint ami az előző részeket, de leginkább az elsőt jellemezte. Ez a kritika a Diablo III színvilágát, de a részben „high fantasy”-kra (klasszikus, mesésebb, „gyűrűkurás” fantasy-ra) jellemző történetet is érintette. Éppen ezért a kifejezetten véres, darkos, horrorfilmeket idéző bevezető trailer után szóban is igyekeztek leszögezni, hogy maga a történet is sokkal sötétebb hangulatú lesz, mint a Diablo III-é, továbbá a legelső rész sötét hangvételű elemeit igyekszik átvenni.

„Biztos sokat hallottatok már a játék darkosabb hangvételéről, de még pár dolgot hozzá szeretnék tenni.” – mondta a Diablo IV kreatív igazgatója: Sebastian Stępień (aki korábban a CD Projektnél dolgozott a The Witcher 3-on és a Cyberpunk 2077-en). „Ez rendkívül fontos számunkra, szó sincs arról, hogy egyszerűen csak „sötétítjük”. Ez a játék ugyanis nem hatalmas hősökről, királyokról, politikáról, vagy más high fantasy témákról szól, hanem egyszerű emberekről. Vissza akarjuk hozni azokat a hangulati elemeket, amelyek révén a Diablo egyedi játék volt.”

A fejlesztő azt is kihangsúlyozta, hogy a történet sokkal realisztikusabb, életszerűbb lesz és ezt az is elősegíti majd, hogy összesen száz faluban fordulhatunk majd meg, így tömérdek karaktert megismerhetünk majd.

Forrás: WCCFTECH 

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu