Odaszólt a Blizzardnak Amerika egyik kongresszusi tagja a rasszizmus miatt

A demokrata Lou Correa szerint elítélendő a Blizzard szemhunyása a rasszizmus felett.

A Vice tudósít arról, hogy a World of Warcraftban (amit talán nem kell bemutatni…) van egy olyan szélsőjobbos politikai beállítottságú céh (guild), a The Enclave, ami még mindig köszöni szépen, jól van a Blizzard MMORPG-jében (és már 1998 óta jelen van a csapat, úgyhogy nem is egy új ügyről van szó). Correa felszólalása azért is érdekes, mert ő a kaliforniai Anaheim területét is képviseli a körzetében, és pont itt kerül évente megrendezésre a BlizzCon.

A képviselőt a stábjának egyik tagja tájékoztatta a The Enclave-ről, miután a WoWozás során felfedezett egy „rasszista Halloween kosztümversenyt”, majd egy képet is mutatott egy avatarról, aki a Ku Klux Klán tagjai által viselt fehér ruházathoz hasonló köpenyt viselt a játékban. A karakter mellett két rabszolga avatar is volt – az egyik neve Jesse Jackson volt, ami egy nyilvánvaló utalás egy afrikai amerikai civil jogokért küzdő aktivistára. A képen egy utalás volt még Charlottesville-re is, ahol 2017-ben egy, a rasszizmus ellen tüntetőt megölt egy fehér nacionalista terrorista.

„Vártam arra, hogy üdvözöljelek benneteket a tizenharmadik BlizzCon miatt Anaheimben. Ehelyett azt kérdezem magamtól, hogy ez miként létezhet az egyik játékotokban. Az FBI tud arról, hogy az online radikalizáció létező dolog. Remélem, hogy egyetértetek velem, és azonnal kezelitek az ügyet. A rasszizmus nem játék!”, írta Correa a Twitteren. A Vicenak is nyilatkozott. „Ez a tartalom csak egy példája a szélsőségen jobb oldali embereknek, akik az online platformokba és a videojátékokba beszivárognak. Azzal, hogy a fehér bőrűek fölényét támogató embereknek menhelyet adnak, a cégek akaratukon kívül biztonságos területeket alkotnak, amiket a szélsőségesek kihasználhatnak arra, hogy toborozzanak, és más embereket kioktassanak [a nézetükről], miközben a cégek saját rajongóinak élvezetét csökkentik ezzel,” mondta a Vice-nak Correa.

Ezzel pedig folytatódik a Blizzard körüli rossz hangulat…

Forrás: Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu