Új elnöke van a Sony Interactive Entertainment Worldwide Studios-nak

Shuhei Yoshida más feladatot kap a Sony-n belül.

A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy előléptették Hermen Hulstot, a Guerrilla Games (Killzone, Horizon: Zero Dawn…) társalapítóját, hogy innentől ő vezesse a Sony Interactive Entertainment Worldwide Studiost, amivel tizennégy stúdiót fog menedzselni, és ő fogja vezetni a játékfejlesztési folyamatokat is. „Hermen az egyik leghatékonyabb és leginkább tisztelt vezetője a játékiparnak. Szenvedélyes szószólója az általa vezetett csapatoknak, és megérti, hogy miként hatalmazza fel erővel a kreatív tehetségeket, hogy remek élmények valósuljanak meg. A Worldwide Studios egy jelentős része a cég jövőbeli sikerének, és be kell tartanunk az ígéretünket a játékosoknak, hogy a PlayStation számára igazán egyedi, izgalmas, és nagy képzelőerejű tartalmakat készítsünk. Nincs kétségem afelől, hogy Hermen józan mértékben lesz képes a csapataink vezetése során arra, hogy ellenállhatatlan és változatos élmények jöhessenek létre,” mondja Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója egy sajtóközleményben.

„Szorosan együttműködtem a PlayStationnel és az egész Worldwide Studios családdal 2001 óta, és a legnagyobb tisztelettel és csodálattal adózom a kreatív tehetségek és az ő nagyra törő ötletei iránt a hálózatban szerte Amerikában, Európában és Japánban. Több vagyok mint izgatott, hogy lehetőségem van arra, hogy egy ilyen inspirált és tehetséges csapatot vezethessek, aminek egyedüli küldetése az, hogy kiváló játékokat építsenek fel a PlayStation rajongóinak,” mondja Hulst.

De mi lesz az eddigi elnökkel, Shuhei Yoshidával? Ő egy új kezdeményezés vezetője lesz, hogy a külsős, indie fejlesztőkkel a kapcsolatot tartsa. Közvetlenül Ryannek fog jelenteni, miközben biztosítja a fejlesztőknek az eszközöket, technológiát és szolgáltatásokat, hogy a PlayStation közösségéhez eljuthassanak a játékaik. „Örömmel jelenthetem be, hogy Shuhei Yoshida lesz ennek az új kezdeményezésnek a főnöke. Mindenki tudja, hogy Shu mennyire szenvedélyes a független játékok iránt – azok a játékipar véreként tekinthetőek, és azok a tartalmi portfóliónkat nagyon különlegessé teszik a játékosainknak. Ezek a vad, kreatív élmények figyelmet érdemelnek, és egy olyan bajnok, mint Shu biztosítani fogja, hogy a teljes SIE szervezet együtt dolgozik, hogy jobban leköthessük a független fejlesztőket egy olyan kultúra révén, ami támogatja és ünnepli a PlayStation platformokhoz való hozzájárulásukat,” teszi hozzá Ryan.

Ez is eléggé amerikanizálódó lépésnek tűnik. Nem beszélve arról, hogy egx alkalommal sem használta Ryan a játék szót. Élmény, élmény, élmény…

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu