A Nintendo 3DS jövőjétől a Joy-Con hibájáig

Több témáról is beszélt a The Verge-nek adott interjújában Doug Bowser, a Nintendo amerikai elnöke.

„A célunk mindig is az volt, hogy minőségi termékeket gyártsunk, amelyek remek játékélményt biztosítanak. Állandóan ügyelünk rá, hogy miként fejleszthetjük termékeinket a jövőben. Ha bármilyen probléma felmerül, mi arra bátorítjuk őket , hogy keressék fel a vevőszolgálatunkat, amely minden tőlük telhetőt elkövet annak érdekében, hogy segítsen a vásárlóknak. Az utóbbi pár hónap során is így tettünk, amikor is ilyen problémákkal találkoztunk [mint a Joy-Con elcsúszása – a szerk.], és úgy hisszük, hogy a fogyasztók továbbra is nagyszerű játékélményeket élnek át.” – mondta a Joy-Conos ügyről Bowser. Tehát önbizalomban nincsen hiány, az már biztosra vehető.

Hozzátette, hogy jelenleg nem koncentrálnak egy újabb retró minikonzolra mint amilyen a NES és a SNES Classic volt. (De szerintünk nem kizárt, hogy lesz Nintendo 64 Mini ennek ellenére…) Aki retrócímekkel akar játszani, az a Nintendo Switch Online szolgáltatásában megtalálhatja számítását. Ők most a Nintendo Switch-re, továbbá a szeptemberben megjelent (és azóta már milliós példányszámban fogyó) Nintendo Switch Lite-ra koncentrálnak.

De mi a pálya a Nintendo 3DS-sel? „Továbbra is a fogyasztók számára erős belépési pontként tekintünk a 3DS családra hardverileg és a játékok szemszögéből egyaránt. Ezt látjuk. Ameddig van fogyasztói kereslet [rájuk], továbbra is biztosítani fogjuk a hardvert és a játékokat. Biztosan nem fogjuk ma azt mondani[, hogy a Nintendo 3DS egy halott platform]. Majd az idő eldönti. Az idei ünnep időszakban és 2020-ban is támogatni fogjuk a 3DS-t,” tette hozzá Bowser.

Úgyhogy a Nintendo nem feledkezik meg a 3DS-ről, holott jövőre már KILENC éves lesz. Azért handheldek tekintetében is már igencsak korosnak mondható: a Game Boy esetében addigra már kinn volt a Game Boy Color is…

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu