Az aszfalt királyai – Matt Damon és Christian Bale: a sebesség őrültjei

FILMKRITIKA – Christian Bale a kövér Dick Cheney-s szerepe után ismét soványra fogyva tér vissza, mint Ken Miles, az egykori legendás autóvezető, aki egyik kulcsfigurája volt, hatvanas években lezajlott, a Ford és a Ferrari közti kegyetlen csatának, amely a különféle autóversenyeken az első helyekért folyt – ez is a film angol címe: Ford v Ferrari. Ugyanakkor ez az autóversenyes film mégis másféle – sokkal tartalmasabb, érdekesebb történeteket is elmesél nekünk, mint amit akár az angol, vagy akár magyar cím kínál…

 

A hatvanas évek USA-jában járunk. Carroll Shelby (Matt Damon), a 24 Hours of Le Mans verseny első és sokáig egyetlen amerikai nyertese nem versenyezhet többé, mert a beteg szíve nem engedi. Így hát a legjobb barátja, a szintén félelmetesen jó pilóta Ken Miles (Christian Bale) ül a volán mögé, míg Shelby az autógyártó és autóversenyzéshez kötődő üzleti ügyeket intézi. Bár a páros Miles gyakran rendkívül heves temperamentuma ellenére is rendszerint győzedelmeskedik, mégsem veti fel őket a pénz – különösen Miles-t nem, aki kénytelen eladni autószervizét, mert az adóhatóság bezáratja.

Itt jön be a képbe Henry Ford II (az autógyár alapítójának, Henry Fordnak a fia), akinek cége, a Ford Motors nem áll éppen fényesen, így a marketingesei tanácsára a cége imidzsén próbál javítani. Az egyik közülük: Lee Iacocca (Jon Bernthal) azt a tervet dolgozza ki, hogy az autóversenyekben való aktív részvétellel próbálják ezt elérni, így csatlakoznak Shelby-hez, hogy részt vegyenek több autóversenyen is.

Egy igazi „buddy movie”, remek versenyekkel

A film nagyjából hűen követi a valódi eseményeket, bár a Ford részvételének kezdeti sikertelenségét kicsit rövidre vágták. Maguk az autóversenyek elképesztően profin és izgalmasan kerültek a filmbe, bár nem vagyok sem a filmes műfaj, sem a sportág rajongója, de mégis kedvem támadt pár körre elővenni a Gran Turismo Sportot, annyira megfogott az autók viadalának hangulata. A nagyszerűen vágott, remek kameranézeteket felsorakoztató, izgalmas versenyek alatt pedig adrenalinpumpáló, remek zenei betétek adják meg a versenyek ritmusát.

Az aszfalt királyai mégis Matt Damon és Christian Bale kiváló párosának köszönheti, hogy az idei év egyik legjobb filmje. A két főszereplő, külön-külön és közös jeleneteik során is egyaránt remekel. Damon brillírozik a rafkós, jó dumás, remek menedzser, ugyanakkor maximálisan elvhű és korrekt Carroll Shelby szerepében, aki időnként mégis kénytelen nagyon nehéz döntéseket hozni. Christian Bale legalább annyira jó (csak másképpen) a rendkívül intenzív, önfejű sokszor kezelhetetlen, de mégis vérprofi autóversenyző, Ken Miles megformálásában. Alakítása valami olyan masszív változás a tavalyi Alelnökös Dick Cheney-vel összehasonlítva (és itt nem csak a legalább 30 kilót leadott külsőjére gondolok), hogy Bale ismét joggal célozhatja be a következő Oscart. Persze Miles profi megformálásához egyaránt kellett James Mangold nagyszerű rendezése és a Matt Damonnal való közös munka, mely gyümölcseként két igazán remekül megformált és szerethető karaktert láthatunk a filmvásznon.

Nehéz az üzenet, kit hogyan talál meg…

A filmnek az izgalmas versenyek, a képileg hibátlan hatvanas évek ábrázolása (beleértve természetesen a korabeli járműveket, versenyautókat is) mellett van egy nagyon is konkrét és találó üzenete. A film angol címe ugyanis valahol megtévesztő: az igazi harcot a főszereplőknek nem Enzo Ferrari (Remo Girone – A polip című sorozat maffiafőnökeként ismerhetjük) és csapatával kell megvívniuk, hanem Ford mérhetetlenül sunyi, gátlástalan, törtető és kétszínű marketingeseivel, akik ott tesznek keresztbe hőseinknek (különösen Ken Miles-nak), ahol csak tudnak.

Különösen a Leo Beebe-ről (Josh Lucas) mondható ez el, még csak nem is igazi érdekből, hanem bosszúvágyból, amiért Miles egyszer megsértette. Ez a történet nekem különösen ismerős: az én munkámat, sajtókapcsolataimat is sokszor megkeserítették ilyen kétszínű, szemből mézes-mázas, a hátamban meg a „nagyfőnöküknél” és másoknál is állandóan áskálódó, sunyi marketingesek és régi „kollégák” is, akik igyekeztek aknamunkával ilyen, vagy olyan módon teljesen tönkre tenni, az állásomból kigolyózni, feketelistára rakni, így Ken Miles egyéni drámája engem különösen megfogott. Biztos vagyok benne, hogy ez a sztori mások számára is ismerős lesz.

A filmvászon királyai?

Nem hibátlan film azért Az aszfalt királyai, Miles családi élete talán kicsit sablonos, bár az is igaz, hogy hűnek kellett lenni az eredeti élethelyzethez. Az alaptörténet sem annyira egyedi, hiszen sokat láttuk ezt már, mégis, a befejezés és az említett üzenet felteszik a pontot i-re e nagyszerű hatvanas évekbeli versenyautós filmnél.

-BadSector-

 

 

Az aszfalt királyai

Rendezés - 9.2
Színészek - 9.4
Sztori - 8.6
Látvány/autóversenyek - 9.2
Hangulat - 9.2

9.1

SZÉDÜLETES

Látványos autóversenyek, Christian Bale és Matt Damon elsőrangú alakításai, kiváló történet és remek korrajz a legjobb elemei ennek a minden ízében profi sportfilmnek - mindezt egy sokak számára rendkívül ismerős, egyedi üzenettel megfejelve.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu