FILMKRITIKA – A Midway cím természetesen egy második világháborús helyszínt jelöl, a Midway-szigeteket, ahol az amerikai és a japán felek feszültek egymásnak. Mégis, ha a szó eredeti értelmezését, a „félútont” vesszük alapul, akkor Roland Emmerich filmje úgy is tökéletesen megfelel neki, hiszen a Midway egy erősen középszerű film, nem is különlegesen jó, és nem is különlegesen rossz.

Ha egyetlen mondatban kellene jellemeznem Roland Emmerich filmjét, akkor úgy fogalmaznék, hogy egy History Channel film videojátékos adaptációba oltva.  A Midway-ről konkrétan a Pacific Strike nevű ősrégi (1994-es) akciószimulátor jutott eszembe, amely pontosan ebben a környezetben játszódott a Pearl Harbort ért csapás után, szintén fenegyerek pilótákkal a főszerepben (akik közül az egyiket mi irányíthattuk).

A játék története épp ugyanolyan klisés és amerikai ízű volt, mint Emmerich filmjének, de az akciórész, amelyben pontosan ugyanazokban a küldetésekben vehettünk részt, amelyeket a filmben is láthattunk épp oly szórakoztató volt, mint a Midway-ben. Persze, az egy játék volt, ez meg egy film, mások az elvárások – bár mondjuk ez Roland Emmerich-et nem különösképpen zavarta.

Már csak a PS4 kontroller hiányzott…

Először is a pozitívumokkal kezdeném, mert azért Emmerich filmjében találunk olyanokat is. A Midway egy rendkívül korrekt módon látványos háborús film, nagyjából azt kapjuk a mozijegy áráért, amit ezen a téren a rendezőtől elvárunk – ezúttal persze nem sci-fi, hanem történelmi miliőben. A repülős bevetések, a japánok támadásai, a „dogfight-ok”, a zuhanórepülős bombázások, és persze a sok-sok japán és helyenként amerikai hadihajót ért bombázások rendkívül látványosak. Tényleg olyan érzésem volt filmnézés közben, mintha a már említett Pacific Strike remake-jével játszanék, csak éppen nem én irányítok.

A leghajmeresztőbb akciókrészeket Dick Best (Ed Skrein) karakterének köszönhetjük, akinél szintén van egy „nomen est omen”, lévén a valóban élt Dick Best volt az egyik legjobb, legvakmerőbb pilóta a második világháborúban, a Midway-szigeteket érintő hadműveleteknél. Minden hadművelet teljesen autentikus, tehát Best bevetései is nagyjából úgy valósultak meg, ahogy azt a filmvásznon láthattuk (Best valóban túlságosan is vakmerő volt és egyáltalán nem ügyelt a testi épségére).

Persze, sok hős szerepel a filmben és láthatunk másféle hadműveleteket is (például: tengeralattjáróval való támadás), szóval ezért jár egy jópont a rendezőnek, mert nem egysíkú a film – ebből a szempontból kicsit War Thunder feelingje van a filmnek.

A lényeg persze a repülős akciójeleneteken van, és azok alapvetően egész korrektek, látványilag például teljesen rendben vannak, mindössze kissé önismétlőek és mondjuk a hatvanas évek szintjét a kioltott vér tekintetében semelyik jelenet sem hagyja le.

Klasszikus háborús film

A hatvanas évek stílusa az egész filmre jellemző, az elég középszerű történet, tele klisékkel és vonalas alakításokkal mintha ebbe a korszakba repítene vissza, és inkább a B mozikra jellemző módon, tehát például nem egy Halál ötven órája kaliberű filmmel van dolgunk.

A bevetéseken kívül jelenetek, párbeszédek faék egyszerűségűek, a színészi alakítások sem túl ütősek (Ed Skreint leszámítva) Woody Harrelson például eléggé feszeng a neki egyáltalán nem passzoló Nimitz admirális szerepében, de Patrick Wilsontól, Aaron Eckhartól, vagy Luke Evans-tól is láttam már érdekesebb, színvonalasabb alakításokat. Persze, alapvetően nem e színészek a hibások, hanem a végletekig leegyszerűsített karaktereikből egyszerűen képtelenség lett volna többet kihozni, különösen, amilyen bugyuta bárbeszédeket adnak a szájukba.

Találkozunk teljesen felesleges jelenetekkel is, amelyeket jobb filmeknél ki szoktak végül vágni. Ilyen például az egyik báljelenet, ahol hősünk táncol a feleségével és nagyjából ennyi: amikor elfáradnak, hazamennek.

Én is hazamentem…

…mármint a film után és a Midway: ez a korrekt, ámde zéró rizikót bevállaló háborús film meglehetősen hidegen hagyott. Nem állítom, hogy ne szórakoztam volna jól, mert a háborús részek ott voltak a topon, tehát a második világháborús látványpornót kipipálhattam. Viszont a borzasztóan klisés, fantáziátlan és unalmas „töltelékjelenetek” bármennyire is korhűek, majd elaludtam rajtuk, még szerencse, hogy Emmerich azt is tudja: akcióval, robbanásokkal hogyan ébressze fel a nézőközönséget…

–BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!