The Mandalorian S01E01 – Egy maréknyi creditért

SOROZATKRITIKA – Bár már láttunk pár trailert a Disney + nagyon várt Star Wars univerzumban játszódó fejvadász sorozatából, az eddig még nem volt világos, hogy a The Mandalorian konkrétan milyen lesz. A tegnapi napon azonban végre felkerült az első rész az egyelőre (VPN nélkül…) elvileg csak pár országban nézhető Disney + -ra, mi pedig nem voltunk restek és már itt is vagyunk az első rész kritikájával.

 

Az első epizód láttán elég erősen körvonalazódik, hogy a Boba Fettre hasonlító fejvadászt főszerepeltető sorozat milyen stílusirányba indult el. (Mely persze a további részekben még változhat.) Míg az alap Star Wars a mesék, az űroperák és klasszikus fantasy-k stílusát követte, a Zsivány Egyes kicsit részben a Bioware szerepjátékokra, részben a Piszkos tizenkettőre is emlékeztető, komplexebb történet volt, addig a The Mandalorian elég egyértelműen olyan klasszikus spagetti westernekre, mint Sergio Leone dollártrilógiája.

The Mandalorian: a „Név nélküli ember”

Az egyik legerősebb hasonlóság, hogy a főszereplő egy rejtélyes, név nélküli, sztoikus fejvadász figura, aki a kocsmákban és lebujokban verekedve, vagy pisztolyát előrántva játszi könnyedséggel és eleganciával intézi el a kötekedő rosszarcúakat. Ismerős? Hát persze, hogy Pedro Pascal névtelen fejvadásza nem másra, mint Clint Eastwood állandó spagetti western karakterére, a „Név nélküli emberre” („The Man With No Name”) emlékeztet. Hősünk emellett ugyanolyan szarkasztikus és „zsákmányaival” kegyetlen, mint Eastwood westernhőse, és a legrázósabb célpontokat is bevállalja – persze csak jó pénzért. Ahogy az elején bánik első célpontjával, erősen emlékeztet A Jó a Rossz és a Csúfra.

Csípőből lő, nem bán meg semmit

A Mandalorian azonban más tekintetben is a Leone-féle spagetti western műfajának elég egyértelműen Star Warsba ültetett, nagyon ügyes változata – különös tekintettel a Pár dollárral többért című filmre, amely szinte teljes egészében fejvadászokról szól. A The Mandalorian pontosan ugyanaz a nagyszerűen eltalált, száraz humort használja, mint Leone filmjei, továbbá a lövöldözős akciójelenetek során is mintha Clint Eastwoodot látnánk – bár Pedro Pascal névtelen hősének azért időként – nagy túlerőben – elkél a segítség.

A helyszínek úgyszintén a szakadt, lepukkant, poros, délvidéki vadnyugati kisvárosokat idézik, ahol Leone hősei megfordulnak. A dialógusok szárazak, sokszor érzelmektől mentesek, a különféle karakterek sokszor pusztán az üzlettel, a fejvadászbiznisszel foglalkoznak. Egyelőre sehol egy igazán jelentős női karakter, vagy olyan, akinek nőiessége bármilyen szempontból releváns lenne: az egyetlen női figura ugyanúgy fejvadászpáncélt és sisakot visel, mint a főszereplő és a főszereplővel történő közös jelenet során csak a hangja alapján tudjuk bemérni, hogy női karakterrel van dolgunk.

The Mandalorian

Előbb lő, aztán kérdez

Mivel negyven percbe kellett besűríteni a történéseket, így a fontosabb események és az akció egy pillanatra sem lankadnak, nincs idő hosszabb dialógusokra, vagy a karakterek jellemét, fontosabb tulajdonságait, a sorozat univerzumához való viszonyulásukat bővebben bemutatni. Egyetlen olyan jelenetet láthatunk, amely a főhős múltjába enged bepillantást.

Mivel jómagam hatalmas Sergion Leone-rajongó vagyok, így ezek a stílusjegyek: a westernszerű akció és tűzharcok, a klasszikus fejvadászos kocsmajelenet, a küldetésekre koncentráló, érzelemmentes párbeszédek, az epizód száraz humora, vagy vadnyugati világhoz hasonló poros, szakadt kivárosok ábrázolása nekem nagyon bejöttek – és mindez Star Warsba ültetve – de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki így van vele, továbbá több részen keresztül, vagy végig ezeket a stíluselemeket erőltetni nem biztos, hogy szerencsés.

The Mandalorian

Volt egyszer egy Star Wars

Közismert, hogy George Lucas Boba Fettet igazából Clint Eastwoodról mintázta és a sorozat első része ezt a koncepciót vitte tovább, további westernelemekkel gazdagítva a pörgős eseményeket. Ez recept itt nagyon jól működött, a nagy kérdőjel csak az, hogy részről-részre mennyire képesek a készítők ezt más elemekkel gazdagítani, vagy ha erre nem törekednek, akkor nem fog-e kifulladni elég gyorsan a sorozat?

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

The Mandaloria S01E01

Rendezés - 8.4
Színészek - 7.6
Sztori - 7.8
Látvány/akció - 8.6
Hangulat - 8.4

8.2

KIVÁLÓ

Közismert, hogy George Lucas Boba Fettet igazából Clint Eastwoodról mintázta és a sorozat első része ezt a koncepciót vitte tovább, további westernelemekkel gazdagítva a pörgős eseményeket. Ez recept itt nagyon jól működött, a nagy kérdőjel csak az, hogy részről-részre mennyire képesek a készítők ezt más elemekkel gazdagítani, vagy ha erre nem törekednek, akkor nem fog-e kifulladni elég gyorsan a sorozat?

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu