Halo: Reach PC és Xbox One: az MS Store-on keresztül szivárgott ki a megjelenési dátum

Véletlenül, még a ma esti X019 előtt derült ki a Microsoft Store-on keresztül, hogy mikor jelenik meg PC-re és Xbox One-ra a már várva várt Halo: Reach.

Azt már tudtuk, hogy az év végén lesz várható a Bungie egykori nagy klasszikusának: a Halo: Reach remasterelt verziójának megjelenése, de a konkrét dátumot eddig még nem ismertük. Most viszont az egyik felhasználó felcsattogott a Microsoft Store megrendelői lapjára is oda került ki véletlenül a megjelenés időpontja: egész konkrétan december 3-án vehetünk részt ismét az eredetileg 2010-ben, Xbox 360-ra megjelent játék kalandjaiban. Az annak idején az előző generációs Microsoft konzol hagyományos 720p-jén, 30 FPS-sel futó játékot, immár 4K-ban és 60 fps-sel is élvehezhetjük majd (természetesen PC-n ehhez a megfelelő hardverre is szükség lesz) és természetesen egyéb, kisebb-nagyobb grafikai tuningon is átmegy majd a Halo: Reach.

A 2010-es játék (mely a Bungie utolsó Halo játéka volt) anno hatalmas kritikai és üzleti sikert ért el, mindenhonnan repkedtek a 9/10-ek és 10/10-ek és mindjárt az első napon 200 millió dollárt kaszált vele a Microsoft. Mindezt annak dacára, hogy a Halo: Combat Evolvedet (a legelső részt) megelőző játék során nem Master Chiefet irányíthattuk, hanem a „Noble Team”, egy szuperkommandó csapat vezetőjét, Sixet, a Covenant erők elleni heroikus harcában.

A Bungie a Halo: Reach-et követően többé nem dolgozott sem a szérián, sem a Microsoftnak, hanem a már a Halo: Reach fejlesztése alatt is megkezdett Destiny-re koncentráltak maximálisan.

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu