Az Anthem újraindításán dolgozik a BioWare?

A BioWare-től láttuk már, hogy a Dragon Age 4 készül, igaz, az még több évre van (és next-gen lesz) – de megtudtuk, hogy mit csinálhatnak addig az Anthem játékukkal.

Jason Schreier a Kotakutól felfedte, hogy mi lehet a mostanában nem éppen a legjobb formájában levő BioWare közeljövőben esedékes elfoglaltsága, miután az Anthem finoman szólva is félkészen jelent meg, majd a megjelenés utáni tartalmak jelentős része is lényegében törlésre került…

Nos, Schreier szerint a BioWare tulajdonképpen az Anthem 2.0-n dolgozik (ilyesmire korábban volt már példa, amikor a Square Enixtől a Final Fantasy XIV eredeti kiadása hatalmas csalódás volt, majd a Final Fantasy XIV: A Realm Rebornnal helyreállították a renomét), így a loot, a küldetések, a közösségi funkciók, és még a nehézségi szint is átszabásra kerülhet. Ezen felül a BioWare még azt is tervezi, hogy az Anthem jelenlegi világát (egy nagy összetett nyílt világ) részekre bontaná, hogy a különálló területekkel könnyebben lehetne foglalkozni. Most még nem tudni, hogy mikor jöhet az élő szolgáltatásos játék „kettőpontnullása”, mert még maga a BioWare sem tudja, hogy a No Man’s Skyhoz hasonló, kisebb frissítésekkel, vagy a Destiny után szabadon egy nagyobb kiegészítő révén tegyék-e meg. Még az is szóba került, hogy egy teljesen új játékként adják ki a felújított Anthemet (ezt biztos támogatná az Electronic Arts…).

A Mass Effect új része is már állítólag készül a BioWare edmontoni stúdiójában, és Mike Gamble a rendezője, aki hosszú ideig a sorozat producere volt. Persze ez még nagyon messze van, ugyanis „nagyon korai állapotban van a fejlesztése”, és ugye a Dragon Age 4 a következő nagyobb új játék a csapat számára (leszámítva az Anthem 2.0-t, amin állítólag az alkalmazottak egy jelentős része dolgozik).

Szóval a BioWare nem adja fel, de egy valami biztosan nehéz lesz nekik: visszanyerni a rajongók bizalmát. Az pedig egyáltalán nem lesz könnyű.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu