Menu

Trine 4: The Nightmare Prince – Nem boTrine

TESZT – A harmadik Trine esetében tisztán emlékszem arra, hogy BoTrine címmel kezdődött a mondanivalóm, úgyhogy a Trine 4 esetében lényegében obligát címmel kell nyitni, ugyanis ez a rész visszatér azon alapokhoz, ami az első két rész esetében bevált, s lám, a végeredményen is érződik, hogy ez igenis JÓ ötlet volt.

 

A Frozenbyte végre rájött arra, hogy a harmadik részben egyszerűen túl sokat akartak (és ez a változtatás mértékére is érvényes), úgyhogy néha tényleg jobb a kevesebb néha több elve, kivéve a boltokban.

Selius

…az, aki elmenekült a mágusok akadémiájáról, és a képességei miatt életre kelnek a rémálmai. Ennek megakadájozására (direkt pontos J-vel, mert egy laza egy hetes writer’s block után végre van ötletem, hogy miként fogalmazzam meg, összeáll a három hős (Zoya, a tolvaj; Pontius, a lovag; és Amadeus, a varázsló), akiknek trükkjeit a játék elején gyorsan elsajátíthatjuk, mielőtt a kis herceg után mennénk. (Antoine de Saint-Exupéry alkotására is lehetne itt gondolni.) A kalandozásunk úgy 11 óráig fog tartani, de az a kb. tucatnyi óra fog kínálni jó és rossz dolgokat egyaránt. A jóval kezdeném: a pályák kinézete (nem a grafika minőségére gondolok, az itt mindegy) és a hangulata egyszerűen varázslatos.

Körülbelül úgy tudnám definiálni, hogy egy könyv tárul el előttünk. Élénk színekkel él a Trine 4, de nem viszi Sunset Overdriveosan túlzásba. Még akkor sem, amikor minden pályán sztahanovistán játszunk, és mind a három gyűjthető tárgyat felszedjük, és közben a karakterek eltérő képességei is használatra kerülnek, legyen szó Pontius töréséről-zúzásáról, vagy Zoya nyíljairól. Ez többnyire változatos is marad, de a hangulatba belerondítanak a bossfightok, ugyanis nem tűnnek olyan nagyon jónak, hanem csak egyfajta játékra kényszerített, felesleges plusznak tűntek, amiken inkább át kell csak esni, hogy aztán újra élvezhessük a kalandozást.

Azért is alkalmazok többes számot, mert akár kooperatívan is játszhatunk, és érdemes is, mert úgy még élvezetesebb a Trine 4, cserébe a bossfightok lesznek még könnyebbek, már-már olyan szinten, hogy csak ásítani tudunk tőlük. Úgyhogy egy egészen korrekt platformer/puzzle élménynek hangzik mindez, és a végén talán joggal lehetne elvárni, hogy a Frozenbyte alkotására dobjak egy kilencest. Nos, azt nem fogok, ugyanis vannak még olyan dolgok, amik az összképet lejjebb viszik (de mégis jóval komolyabb szinten marad az egész, mint amit a Trine 3 felmutatott – még maga a játék sem gondol erre a botlásra, amit én kifejezetten értékelek). Ja igen, még valami: co-op esetén erősen javasolt valamiféle hangos kommunikáció. Discordon lényegében kötelező a párbeszéd a haladás érdekében a Classic mód esetében.

Classicus élmény

Szóval a Classic mód esetében egyszerre csak egy hős lehet a terepen, ami azért jelentősen megváltoztatja az élményt, de valahogy nincs annál jobb, amikor a pokolba küldjük a kollégánkat, mert ő cseszik azt tenni, ami a továbbhaladáshoz szükséges, és amikor a harmadik egyén elkezd szintén oltogatni, vagy még jobb esetben beröhögni a mi kiakadásunkon, az úgy igencsak hangulatot teremtő. (Személyes példa: amikor ketten, hárman nézünk egy játékot, miközben egyikünk játszik, az is eléggé kaotikus tud lenni, és amikor glitchektől sírunk a nevetéstől, az feledhetetlen.).

De a co-opot nem ajánlom idegen játékosokkal, mert velük kommunikálni így nem lehet, úgyhogy ez egy szépen kihagyott ziccer. Ha az egyikünk elkezd önállóan próbálkozni, akkor nincs haladás, mivel együttműködés szükségeltetik a feladatok megoldásához. A másik pont, amit még kiemelnék, az a felejthető történet, és a belőle adódó humor gyengesége. Nem emiatt érdemes a Trine 4-et beszerezni, hanem a többnyire korrekt játékmenet miatt.

Trine 4-szer 2

A Trine 4 esetében napokon keresztül a 7,5 és a 8 között töprengtem, de végül a co-op a barátokkal az, ami a nyolcas felé kibillentette a mérleget. A Trine 4: The Nightmare Prince teljes mértékben elfeledteti a Trine 3: Artifacts of Power csalódását, úgyhogy ha az első két rész bejött korábban, akkor abszolút tudom ajánlani a negyediket, mert nagyon hangulatos élményben lehet része annak, aki a puzzle/platformerek iránt érdeklődik. Igen, ez az a Trine, ami a harmadik rész kellett volna, hogy legyen. A két és fél dimenziós művészeti stílus kellemes látvány, és még így hirtelen eszembe jutott, hogy a harcok is valamelyest gyengének tekinthetőek.

Ha azok nem lennének ránk kényszerítve, és esetleg a bossfightok kaptak volna egy kicsivel több törődést, ez a játék nem csak erősen ajánlott vétel lenne, hanem 8,5-lel menne haza, sőt, talán egy 9-essel is, és én azért nem dobálok olyan gyakran ilyen értékeléseket (a Disco Elysium megérdemelte). Ha a Frozenbyte egy kicsit stabilabb, állandóbb élményt hozott volna össze (mivel a játék gyakran hullámzik a jó és a feledhető jelzők között), az év egyik durva meglepetése lett volna belőle. Így pedig csak egy igazán korrekt alkotás.

-V-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Pro:

+ 2D-s platformer lett újra
+ A művészeti stílus
+ Co-opban, barátokkal (!) jó szórakozás

Kontra:

– …de idegenekkel nem
– A bossfightok és a harcolós részek kicsit hullámzóvá teszik a hangulatot
– A történet és a humor


Kiadó: Modus Games

Fejlesztő: Frozenbyte

Stílus: 2D-s puzzle/platformer

Megjelenés: 2019. október 8.

Trine 4: The Nightmare Prince - Nem boTrine

Játékmenet - 8.8
Grafika - 8.2
Történet - 6.6
Zene/audio - 7.4
Hangulat - 9

8

KIVÁLÓ

Vissza ahhoz, ami jóvá tette a sorozatot.

User Rating: Be the first one !

Spread the love



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/