Guilty Gear: Strive: elnevezték a már bejelentett új részt [VIDEO]

Az Arc System Works az ArcRevo World Tour 2019-es döntőjén jelentette be az általunk néhány alkalommal már taglalt, és a fejlesztők által rebootként kezelt új Guilty Gear nevét.

Szóval Guilty Gear: Strive lesz a játék neve, ami a tervek szerint 2020 folyamán fog megjelenni PlayStation 4-re, és a fejlesztők már most elárulták, hogy a következő trailert az amerikai Illinois államban található Wheelingben január 17-én és 18-án megrendezésre kerülő Frosty Faustingson teszik majd közzé. A mostani videóban pedig Faustra utalnak úgy mint játszható karakter. (Amúgy a Strive elnevezés igencsak találó: ez kb. úgy fordítható magyar nyelvre, hogy igyekezet, ami azért nem hangzik olyan borzasztóan rosszul. Nos, és a szóban ott a római 4, az IV is!)

Közben még azt is elárulták, hogy a Guilty Gear 20th Anniversary Pack mindenhol elérhetővé fog válni a Nintendo Switchen. (Ez azért picit cseles: az első rész a PS1-en ugyanis ’98 májusában, Amerikában pedig ’98 októberében jött ki… Európa? Óh, mi 2000 májusában kaptuk meg…) Ebben a kollekció fizikai kiadása található (amúgy az eredeti Guilty Geart, továbbá a Guilty Gear XX Accent Core Plus R-t tartalmazza a pakk), plusz egy gyűjtői steelbook, egy Sol Badguy fejpánt, egy, a franchise évfordulóját megünneplő érme, és „további” dolgok lesznek a csomagban, ami Amerikában „hamarosan” meg fog jelenni. (Ezt amúgy megszívták: a Guilty Gear 20th Anniversary Pack ugyanis errefelé is megjelent már – végre nem Európa kap meg valamit utolsóként, vagy még úgy sem. Erre többször volt már példa!)

És egy lendületes kanyarra visszatérünk a Guilty Gear Strivehoz. A trailer mellett hat percnyi, jó minőségű játékmenet, illetve pár artwork kép is található. A sorozatnak eddig sem volt gyenge pontja a stílus, és a Strive esetében is megőrizték azt a sármot, ami a Guilty Gearre jellemző. A játékmenet pedig jó alaphangot ad a teljes játéknak, amit tehát valamikor 2020-ban fogunk a PlayStation 4-en látni.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu