Nem fog a VR-ra koncentrálni az Xbox Project Scarlett!

A Sony-val ellentétben a Microsoft nem fog hangsúlyt fektetni a VR-ra a következő konzolgenerációban sem!

„A virtuális valósággal kapcsolatos innováció számára a legjobb hely a PC. Szerintem a fejlesztőknek továbbra is a PC-re kellene összpontosítaniuk, mert úgy gondolom, hogy az egy jó hely az újításra. Amit mi csinálunk… az az, hogy képesek vagyunk az általunk látott PC-s innovációból meríteni, majd elhozni azt a konzolos térbe, hogy azokat a varázslatos élményeket lehetővé tegyük a Project Scorpión, ha az elindul,” mondta még 2016-ban Phil Spencer, az Xbox-vezér az Xbox One X-ről és a VR-ról. Ezt azért idézzük fel, mert Spencer és a Microsoft álláspontja azóta sem változott jelentős mértékben (még ha el is ítéli, amit akkor mondott):

„Igen, nem nagyon szeretem ezt az idézetet, mert nem akarom lekicsinyleni az emberek munkáját a VR-ban. Vannak problémáim a VR-ral. Izoláló hatású, és én közösségiként tekintek a játékokra – mintha azok egy „összejövős élmény” lennének. Mi arra reagálunk, amit a fogyasztóink kérnek, és… senki sem kéri a virtuális valóságot. A fogyasztóink túlnyomó többsége tudja, hogy ha VR-os élményt szeretnének, több helyen is elérhetik azokat (PC-n és más helyeken). [Egyszer] eljuthatunk oda mi is, igen… de nem erre koncentrálunk!”, mondta a Stevivornak Spencer az X019 rendezvényen.

Ezzel pedig megerősítette, hogy a Microsoft nem fog hirtelen előrukkolni egy PlayStation VR-riválissal (abból is készül a következő generációs kiadás – még ha nem is jelentették be, több szabadalomról is beszámoltunk már), hanem inkább a játékokra fókuszálnak, és itt lép be a képbe az, hogy hány stúdiót is kebelezett be az utóbbi másfél évben a Microsoft. Úgyhogy ebben a gondolatmenetben teljesen érthető a redmondi cég és Spencer álláspontja – nem mainstream a VR ahhoz, hogy a Microsoft konzolon támogassa azt.

Az Xbox Project Scarlett (aminek végleges neve még nem ismert) egy év múlva fog kb. a boltokba kerülni, még ismeretlen áron. Hozzá közel fog megjelenni a PlayStation 5 is, amiről pletyka szintjén már láttunk európai árat és lehetséges rajtnapot is.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu