Resident Evil 3 Remake: most már biztos, hogy elkészül a játék!

Kiszivárgott ugyanis a Resident Evil 3 Remake játék borítója.

Eddig is számítani lehetett rá, hogy az rendkívül sikeres Resident Evil 2 Remake után készül a harmadik rész remake-je is teljes ráncfelvarrással, most pedig már teljesen biztos. A PlayStation Networkra ugyanis „véletlenül”, egyaránt feltöltötték a játék japán, illetve nemzetközi borítóját is, melyeken a vadonatúj külsővel ellátott Jill Valentine-t és Carlos Oliveirát láthatjuk. Mindezek után pedig arra is számítani lehet, hogy a december 13-ai The Game Awards 2019 egyik nagy meglepetésének szánták a játék bejelentésétét, így viszont már nagyon ledöbbeni nem fogunk a híren. Sebaj, ha némi gameplay videó is megtámogatja a bejelentést, akkor jóindulatúan úgy teszünk majd, mint ha meglepődtünk volna.

A Resident Evil 3: Nemesis 1999 szeptemberében jelent meg és a Capcom – a futószalag érzés kicsit bejátszott, lévén az előző két rész is nagy sikert aratott. A játék direktora itt Kazuhiro Aoyama vállalta volt, a sorozat eredeti kiagyalója, Shinji Mikami már csak producerként figyelte a munkálatokat, továbbá pár ötlettel is hozzájárult a játékhoz. Érdekesség, hogy a Resident Evil 3 eredetileg nem a sorozat folytatásának, hanem egy spinoffnak készült, azonban a PlayStation 2 bejelentése, továbbá a cégen belüli átszervezések mindent megváltoztatott. Viszont mindezek ellenére a játék nagy sikert aratott – köszönhette ezt a nagyszerű hangulatnak, illetve a játékost terrorizáló Nemesisnek. Nem csoda tehát, hogy a Resident Evil 2 Remake sikere után egyre többen várták, hogy ezt a felvonást is modernizált designnal nyomhassák.

Várható, hogy a Resident Evil 3 Remake PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re fog majd megjelenni valamikor jövőre – de a vélhetően a TGA-n esedékes hivatalos leleplezés után többet tudunk majd.

Forrás: 3djuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu