SOROZATKRITIKA – A többek között Magyarországon forgatott The Witcher sorozat első évadját egyszerre várták és félték is a „Vaják”, illetve az igényes fantasy filmek és sorozatok rajongói. Henry Cavill ugyan remek színész, de vajon eltalálja-e a karaktert, no és milyen lesz majd Yennefer és Ciri? Méltó lesz-e a történet Sapkowski műveihez? No és mi a helyzet a videojátékokkal (különös tekintettel a Witcher 3-ra)? Azokból átvesz-e valamennyit, kapunk-e egy kis fan service az egyébként óriási gamer és Witcher 3-rajongó hírében álló Henry Cavill főszereplésével készült sorozatban? Megannyi kérdés, melyekre most mind megtudjátok a választ…

Harminc év gamer újságírói pályafutásom alatt egyetlen játékra adtam meg a maximális 100%-ot (vagy 10/10-et, ha úgy tetszik): a The Witcher 3-ra. Szinte minden pillanatát ismerem ennek a monumentális játéknak, és a szintén jó hosszú első két részt is kétszer játszottam végig, a regények egy részét is olvastam és a lengyel tévésorozatot is végignéztem. 2006-ban a jövőre már nem létező print GameStar magazin szerkesztőjeként volt szerencsém a legelső Witcher játék korai fejlesztési fázisába is bepillantást nyerni és konkrétan azóta vagyok hatalmas rajongója az egész franchise-nak. (Persze, ezzel már korántsem vagyok egyedül.) Tehát azt nem is kell tovább hangsúlyoznom, hogy mennyire vártam és egyben féltem is (ahogy a bevezetőmben írtam) hogy a Netflix sorozata mennyire hűen adja majd vissza a Witcher világát?

Vissza a gyökerekhez

Azt gondolom már mindenki tudja, hogy a sorozat nem a játékok, hanem Sapkowski eredeti regényei alapján készült, amelynek őszintén szólva kifejezetten örültem, mert nem vágytam rá, hogy a három játék (vagy akár csak a harmadik rész) most elmeséljék nekem elölről. Bár nem mindegyik Sapkowski regényt és novellát olvastam, azokat nagyjából igen, amelyek alapján a sorozat készült, illetve a korábbi, 2002-es lengyel sorozat is egyfajta támpont volt.

A Netflix tévésorozat legnagyobb erénye, hogy értő kézzel nyúlt Sapkowski műveihez, viszont az tény, hogy a készítők a „magyarázkodással” nagyon nem erőltették meg magukat, tehát aki kicsit sem otthonos a Witcher világában, az lehet, hogy el fog veszni a sokféle ország, uralkodók, és rendek közti kapcsolatrendszerekben. Ez nem a Trónok harca, ahol elég gyorsan teljesen letisztulttá vált, hogy mely házak állnak egymással szemben és nagyjából ki mit képvisel abban a fantasy háborús történetben. A Witchernél viszont kevésbé világos a kezdők számára, hogy egyes királyságok miért akarják lerohanni a másikat, illetve milyen politikai machinációk állnak olykor a legkegyetlenebb összecsapások hátterében. Kivéve persze, ha rajongó vagy, csak hát ezt nem várhatja el a Netflix minden egyes nézőtől. Én viszont kénytelen vagyok egyszerre szubjektív és objektív is lenni ebben a kérdésben: miközben én jól ismerem a hátteret, így én örültem neki, hogy nem próbáltak minden információt a számba rágni, viszont nem biztos, hogy az „újoncok” nem lesznek kicsit elveszve a történetben.

„Cavill = Geralt”

Nagyon sokan aggódtak (persze, én is), hogy Henry Cavill nem a megfelelő választás Geralt szerepére, szóval igazi megkönnyebbülés volt, amikor először megláttam, hogy tökéletesen eltalálta és hozta részről-részre a karaktert. Cavill karaktere pont az a flegma, cinikus de mégis saját teljesen vállalható elveihez hű witcher karakter, amilyennek a regényekben és a játékban megismerhettük, aki azért gyengébb nemért (leginkább Yenneferért) hajlamos őrültségekre is – konkrétan a szexi mágusnő Geralt gyenge pontja.

Cavill arcmimikájával, mozdulataival, száraz humorával és persze profi vívástechnikájával tökéletesen hozza Geraltot. A harcjelenetekhez egyébként jó pár fan service is kötődik: Geralt kétféle kardot használ (ez csak a játékokban volt): a vasat emberi ellenfelekhez és az ezüstöt szörnyekhez, illetve a legelső epizódban látható összecsapás koreográfiája mintha egy-az-egyben a The Witcher 3-ból került volna bele, különösen a kegyetlen, egyetlen suhintással történő fejlevágást.

Ugyanakkor Cavill akkor is tökéletes, amikor witcher-tréningje ellenére az érzelmek mégis rátörnek: szerelem, düh, frusztráció, vagy egész egyszerűen csak a mély megvetés, amelyet bizonyos karakterek, vagy helyzet iránt érez.

Nem csak Geralt története

Sapkowski regényeinek egyik alapvető motívuma, hogy Geralt bár főszereplője a történeteknek, ugyanakkor folyamatosan kívülálló karakter, aki legszívesebben soha, senkinek és semminek az oldalára sem szeretne állni, egyfajta flegma, cinikus szörnyvadász hős, aki csak a munkáját akarja végezni. Míg a játékokban azért ettől függetlenül (a harmadik rövid Ciri részeit leszámítva) csak őt irányítod, ez a kívülállás, semlegesség valahol azt is eredményezte a regényekben, hogy a többi főszereplő karakternek (Yennefernek, Cirinek stb.) ott fontosabb szerepe volt és ez Sapkowski műveinek e vonása ebben a tévésorozatban még inkább kidomborodik.

A mostanában futó másik, szintén nagyon várt és népszerű sorozat, a Star Wars univerzumban játszódó Mandaloriannal ellentétben tehát a The Witcher nemcsak a főszereplő „badass” karakterre, hanem a két másik szereplő: Yennefer és Ciri történetére is fókuszál. Ez egyrészt erős pozitívum, lévén két, rendkívül érdekes karakterről van szó (akiket a The Witcher 3, illetve a regény rajongóinak nem kell bemutatni), másrészről a sorozatot kicsit meg is „terheli”, lévén nem jut így talán ez első évadban egyik karakter kidolgozására sem elég idő. Geraltnak például a lengyel The Witcher sorozatban a gyerekkorát, witcherré válását is megismerhettük, itt viszont pusztán egy felvillantott, rövid jelenetet láthatunk. Ez azért nekem is hiányzott, bár mivel a sorozat az idősíkokat szándékosan – kicsit „Tarantinósan” – össze-vissza váltogatja, így az is elképzelhető, hogy a második évadban ebből is láthatunk majd több jelenetet.

Szerencsére mind a Cirit alakító Freya Allen és a Yennefert alakító Anya Chalotra tökéletesek szerepeikben – és ez különösen utóbbinál kellemes meglepetés számomra. Mind a ketten céltudatos, bátor, sőt, sokszor vakmerő nők, a maguk kétségeivel, gyötrődéseivel, illetve Yennefer esetében szerelmi szenvedélyével, amelyet mégis váratlanul, a férfiak számára a szívtipróbb módon tud kontrollálni…

Ciri, a „meglepetés gyermeke”, Geralt „sorsa” bár egészen másmilyen, mint amilyennek akár a játékban megismertük, akár a regények olvasása közben elképzeltük, mégis épp elég rejtélyes és érdekes karakter – még ha helyzeténél fogva kicsit Arya Starkra is emlékeztetheti a Trónok harca rajongókat.

Fan service?

A The Witcher sorozat kétségkívül sokkal „keményvonalasabb” dark fantasy, amely lényegesen több ismeretet (vagy figyelmet) vár el a nézőtől, mint az említett Trónok harca, hogy minden konfliktust megértsünk belőle. Bár három főszereplő karakterre fókuszál (Geralt, Yennefer, Ciri) de a sokszereplős Trónok harca után azért hiányérzete lehet annak, aki hasonlóan szerteágazó sorozatra vágyik. Ugyanakkor a keleti, szláv, mesésebb, vagy helyenként horrorisztikusabb fantasy (a strigát bemutató részre gondolok) bája szerintem épp elég érv, hogy belevágjon mindenki ebbe a remek sorozatba – akár rajongója a játékoknak és a regényeknek, akár nem.

-BadSector-