RETRO – Honnan indult a The Witcher könyvsorozat? Minek köszönheti hatalmas sikerét? Mitől lett Vaják a Vaják? A Witcher játékok múltja – személyes élményeken keresztül.

 

Ebben a retrocikkben a személyes Witcher-élményeimről szeretnék kicsit mesélni és azon keresztül néhány információról is fellebbenteni a fátylat. Nem lesz teljes a kép, nem is az a cél, hogy teljes Wikipédia-mennyiségű információt döntsek ebbe a cikk, inkább olyan érdekességekről írok, amelyek talán nem annyira közismertek a Witcher-sorozattal kapcsolatban.

Egy játék születése – amikor először felfigyeltem rá

A The Witcherrel kapcsolatos első információk akkor jutottak el hozzám, amikor még a mára már megszűnt nyomtatott GameStar szerkesztőségében voltam játékrovatszerkesztő még a 2000-es évek elején. A CD Projekt akkoriban még egy olyan kis lengyel cég volt, amely klasszikus BioWare játékokat (Baldur’s Gate 1-2, Icewind Dale stb.) forgalmazott a saját hazájukban, saját nyelvükön és ezzel a tevékenységükkel hatalmas üzleti sikert arattak. Éppen ezért tápláltak rendkívül jó viszonyt a kanadai BioWare-rel és ennek kapcsán merülhetett fel bennük, hogy a 2002-es Neverwinter Nights motorjából egy olyan saját játékot készítsenek, amely saját nemzeti fantasy írójuk: Andrzej Sapkowski művei alapján készült, és a „Wiedźmin” univerzumában játszódott.

Eredetileg még nem volt szó arról, hogy maga Geralt lenne a játék főszereplője, a készítők pusztán egy olyan játékot akartak, amely Sapkowski világát eleveníti fel és eredetileg egy 3D izometrikus, a klasszikus Baldur’s Gate-ek nézetét idéző játékra számíthattunk. Aztán az első néhány screenshot és a GameStarban is megjelent hírek után évekig nem nagyon hallottunk semmit a fejlesztésről, így kezdtük elkönyvelni a már akkoriban is gyakori, ígéretes, ám még megjelenése elhalt (CD) projektnek a CD Projekt első címét.

2006: a Witcher feltámadása és az első bemutató

Bár már az első információk alapján is, eleinte nagyon tetszett a Witcher, egy idő után az én figyelmem fókuszából is kikerült a játék a játék, mígnem elég nagy meglepetésünkre, 2006-ban a GameStar, más gamer sajtóval egyetemben kapott egy meghívót a The Witcher krakkói sajtóbemutatójára, ahová engem küldtek ki.

Ezt az első bemutatót elképesztően profi módon rendezték meg. A bemutatók utáni est folyamán egy külön helyszínen egy hatalmas ökröt sütöttek meg, középkori hangulatban, amelyből borral és kenyérrel falatozhattak a jelenlévők, miközben egy „bárd” nagy hangon kiabálva beszélt Geralt of Rivia, a witcher érdemeiről. Ezután jött a tényleges vacsora, valami egészen elképesztő lakomával, étellel, itallal (köztük borral, pálinkával – az orosz újságírókollégák úgy beálltak estére, mint annak a rendje) és középkori fegyveres bemutatóval, ahol annak a csapatnak a produkcióját láthattuk, korabeli fegyverekkel, akikről motion capture segítségével a Witcher-ben látható harci mozdulatokat felvették. Elképesztően hangulatos volt!

Persze, magát a játékot is megnézhettük, több bemutató keretében és ki is próbálhattuk. Az első benyomásaim elég vegyesek voltak, bár a játék univerzuma, világa, grafikája borzasztóan tetszett, ahogy Geralt figurája is szimpatikus volt – aki akkora már biztosan a játék főszereplője volt. Másrészről viszont a játék elég fura taktikai harcbéli megoldása, hogy gyakorlatilag időzített gomblenyomásokkal kellett megütni az ellenséget karddal, a védekezés és varázslás mellett, finoman szólva is „érdekesnek” tartottam. A készítők akkor még azt ígérték, hogy sokat „finomítanak” majd ezen a harcrendszeren, de a végső verzióban aztán végül ez nem sokat változott és mind a mai napig a CD Projekt egyik legjobban kritizált játék designeri döntése, sokan emiatt képtelenek belemerülni most, 2020-ban a játékba, a speciális kiadásnak és a különféle grafikus modoknak hála ugyanis a 2007-ben megjelent játék mai szemmel nézve is gyönyörű.

Sapkowski és a The Witcher játék kapcsolata

Amikor az előadásokon és személyes, „one-on-one” interjúkban a fejlesztők Sapkowski-ról beszéltek, mindig nagy tisztelettel beszéltek róla, bár ahogy azt a Gyu-val való beszélgetésemben is említettem, már akkor kiderült, hogy az író eléggé félvállról vette a videojátékot és rá is hagyta a fejlesztőkre a döntéseket a különféle elnevezések kapcsán.

Rémlik, hogy a készítők mintha azt is említették volna, hogy Sapkowski kicsit lenézően, azonnal, egyben kérte a játékért a fizetséget, de lehet, hogy már csak összekavarodik bennem a napjainkban már rendkívül ismerős, elmérgesedett vita tárgya, amely kapcsán sokáig Sapkowski és a CD Projektet egymásnak feszült és csak nemrég oldódott meg az ügy egy újabb megállapodás és szerződés kapcsán.

Amire viszont világosan emlékszem, hogy mekkora ledöbbenést váltott ki bennem és a GameStar team többi tagjában is, hogy amikor egy email-interjút készítettem Sapkowski-val, és rákérdeztem (teljes „ártatlanul”) hogy mi a véleménye általában véve a videojátékokról és a The Witcher videojátékos adaptációjáról (arra számítva, hogy valamilyen általános, pozitív választ kapok), milyen mély megvetéssel írt vissza az általa infantilisnek tartott gamerekről és a játékokról egyaránt, amelyek „legalább annyira gyerekesek, mint a LEGO” – ezzel egyben sikeresen megsértve a kis játékkockák már akkoriban is nagy rajongótáborát is.

Az, hogy Sapkowski álláspontja csöppet sem javult, sőt, csak romlott ebben a kérdésben, azt most már tudjuk. Az viszont még engem is meglepett, hogy a lengyel íróban mekkora gyűlölet van a Witcher játékok iránt. Amikor ugyanis ellátogatott hozzánk a 2016-os budapesti könyvfesztivál alkalmával, akkor a könyve dedikálása során sorban álló rajongóknak szóltak, hogy takarják ki a könyv belső borítóin The Witcher 3 reklámját, nehogy az öreg idegbajt kapjon, amikor meglátja.

Az már csak hab a tortán, hogy egy előzően lebeszélt interjút, amelyet a mi oldalunknak adott volna, azért mondott le, mert Orbán Viktor támogatta Donald Tusk megválasztását az EU-ban, akit Sapkowski személyesen (vagy politikai okokból) gyűlölt. Az egészen konkrét indok az volt, hogy mivel Orbán magyar és én is magyar újságíró vagyok, emiatt mondhattam búcsút a szóban forgó interjúnak.

Egyébként nemcsak nekem voltak Sapkowski-val ilyen tapasztalataim: egy 2014-es interjújában Szathmáry-Kellermann Viktória szerint Sapkowski „kimondottan kellemetlen fickó, mégis nagyon vonzó és elragadó”, illetve „nem kedves ember, de nagyon jó showman”.

Witcher, Vaják, Sorceleur

Érdekesség, hogy a „The Witcher” elnevezést Sapkowski a játék készítőinek köszönheti, amelyet ők találtak ki. Hogy ez hogyan lehetséges? Mivel akkor még nem készült angol fordítás Sapkowski műveiből (csak spanyol és francia), a játékot akkor forgalmazó (és könyvkiadással korábban és később nem foglalkozó) PlayOn! adta ki az első könyvet magyarul.

A Witcher magyar elnevezését, a „Vajákot” (melyet a Netflixes sorozatban is megtartottak) még 2010-ben, az első magyar könyv kiadása során találta ki az említett magyar fordítónő anyja. (Erről szintén az interjújában beszélt). A játékot az első rész és a még készülőfélben lévő második rész forgalmazója, a PlayON! adta ki. Közismert, hogy rengeteg agyalás előzte meg a megfelelő magyar kifejezést (illetve azt, hogy egyáltalán kell-e magyar megfelelő, a három évvel korábban megjelent magyar szinkronnal is rendelkező játékban ugyanis nem fordították le az angol Witcher szót, hanem meghagyták).

Maga Szeder András, a PlayON! akkori marketingese újságolta el a vaják elnevezést, amelyet nem övezett kitörő lelkesedés, és a nem túl pozitív reakciómnak én is visszhangot adtam, amelyre akkor Szeder még nem nagyon reagált, de később igen negatív következményei is voltak az őszinteségemnek…

Mielőtt még erről részletesebben írnék, érdemes megjegyezni, hogy az eredeti lengyel név, a wiedźmin is műszó, egy lefordíthatatlan szójáték: a wiedź jelentése „tudni”, a wiedźmi jelentése pedig „boszorkány”. Az angol witcher a hunter-fisher vonalon próbálta visszaadni a wiedźmin jelentését, magyarul ez ugye kb. a vadász mintájára „boszorkányász” lenne, de a witcher csak egy betűre van a witcherytől (kb. „bűbájosság”), jelezve, hogy hősünk nemcsak a kardforgatás, hanem a mágia terén is járatos. Így ebből a szempontból logikusnak tűnt, hogy a bár a 2007-es játékban hanyagolták az angolról fordítást, azért az irodalmi műben elvárható volt, hogy valamilyen magyar megoldással rukkoljanak elő, ha már például a franciák és ugyanígy eljátszottak a „sorcier” (varázsló) szavuk „sorceleur”, nem létező kifejezésre változtatásában. A magyar „vaják” kiválasztásáról így írt a fordító Szathmáry-Kellermann Viktória a 2014-es interjújában:

„A magyar cím kitalálása igazi közösségi munka volt, és bár innen nézve kézenfekvőnek tűnik, mégis sok fejtörést okozott. A kezdet-kezdetén sokan voltak azon az állásponton – aminek én nem örültem – hogy az angol címet kellene átvenni. Sokan mondták: legyen Witcher magyarul is! Mindenféle ismerősöket és szakembereket összegyűjtve kezdődött az agyalás. A kezdet kezdetén jó megoldásnak tűnt a „boszor”, hiszen a szótő elég férfias, és jól működtethető, de aztán nekiálltam ragozni, és akkor kiderült, hogy nem használható. A csonkolásos próbálkozás mellett voltak hozzátoldásos kísérletek is, de hosszú, pláne összetett szavakat nem lehet négyszáz oldalon keresztül ismételgetni. Aztán csonkolással kísérletezve jött a garanbonciás több változata, de nem hangzott elég jól. Végül a középkori irodalommal foglalkozó nagynéném fejéből pattant ki a vaják… És ennyi! Ezt kerestük!”

Valószínűleg a Netflix koncepciója az volt, hogy meghagyják a regény magyar kiadványaiban is szereplő „vajákot”. Mivel a sorozat a regények és nem a játékok alapján készült, így irreleváns lehetett számukra, hogy egyébként a The Witcher 3 magyar felirataiban is változatlanul „witcher” maradt a főszereplő munkaköre.

2007, 2011: a „sötét múlt”

A különféle fordításokhoz, szinkronokhoz kapcsolódó érdekes (és számomra hosszú távon kellemetlen) sztori, ami a játék szinkronjához és a PlayON! kiadóhoz kötődik. A legelső The Witcherből ugyanis – a magyar játékkiadás terén egészen egyedi módon – magyar szinkron is készült, az is közismert volt (mert maga Szeder András jelentette be az újságírónak tartott bemutató során), hogy egymillió forintba került a szinkron és akkoriban nevesnek számító szinkronszínészek vettek részt benne.

Amilyen ígéretesnek indult a szinkron, annyira elképesztően balul sült el. Az egyébként sem túl fényesen sikerült szinkronteljesítményt (egyedül a főszereplőt megformáló Csík-Csaba Krisztián végzett el értékelhető munkát) ráadásul még az is teljesen taccsra vágta, hogy a szöveg egy össze-visszakavart, totális katyvasz volt, amellett, hogy tele volt magyartalan, értelmetlen mondatokkal, a párbeszédek során egészen másra válaszoltak bizonyos karakterek, mint amit kérdeztek tőlük, mert sokszor rossz sorrendben került bele a játékba a szinkron. A végeredmény mai szemmel nézve már a kabaré és a paródia szintjét súrolja, ilyen párbeszédekkel, mint amelyeket ezekben a videókban láthattok. Éppen ezért, aki, esetleg az elővenné az első részt és nem akarja, hogy teljesen taccsra vágja a Witcher-élményét a hihetetlenül amatőr szinkron, az inkább az angol verziót válassza ki a játék főmenüjében (beleértve az angol feliratot is).

Hogy ez a pocsék magyar szinkron konkrétan kinek a hibája volt, sosem derül már ki, ugyanis a klasszikus egymásra mutogatás ment 2007-ben is. Viszont amikor az első The Witcher megjelenéséről még 2007-ben írtam az akkori Metropolban, akkor persze megemlítettem, hogy mennyire csapnivaló volt az egyébként kiváló játék szinkronja. Hogy az őszinteségem mekkora „rossz pont” volt Szeder András szemében, azt csak évekkel később tudtam meg.

Amikor ugyanis 2011-ben – már külsősként – megkértem mazurt, a GameStar akkori játékrovat-szerkesztőjét, hogy én írhassak a The Witcher 2-ről, bár először pozitív választ kaptam, viszont Szeder, forgalmazóként „odaszólt” mazurnak, hogy engem „felejtsenek el”, mert én voltam az a „szemét”, aki korábban (2007-ben!) szidalmazni merészelte az első The Witcher szinkronját, így adja másnak a tesztet. Amellett, hogy érdekes sajtóetikai kérdéseket vet fel, hogy egy forgalmazó ilyen szinten beleszólhat egy szerkesztőség munkájába, vagy integritásába, természetesen akkoriban kifejezetten rosszul esett.

Mit hoz a jövő?

Hogy végül pozitív dolgokkal zárjuk ezt a kis visszaemlékezést, tekintsünk kicsit a jelenbe és a jövőbe egyaránt. Azt már tudjuk, hogy a The Witcher 3 játék eladásai elképesztő boostot kaptak a Netflix-sorozat sikerének köszönhetően. Ahogy már említettem: az is nemrég derült ki, hogy az író és a CD Projekt ismét megállapodtak, így elvileg semmi sem állja útját egy újabb résznek. Bár a játékkiadó korábban azt nyilatkozta, hogy több Witcher-játékot nem terveznek, viszont valószínűsíthető, hogy a cég nem fog ellentmondani ekkora sikernek és a rajongói nyomásnak, hogy új rész készüljön. Bár Geralt története a The Witcher 3-ban elvileg „lezárult”, de ettől még egy, a regényeket jobban feldolgozó „prequel” bőven szóba jöhet – akár úgy is, hogy Geralt csak a könyvekben és a 2002-es lengyel sorozatban említett gyerekkorát beleveszik. Hogy ez vajon megvalósul-e, vagy egyszerűen csak kapunk egy folytatást The Witcher 4 képében, annak csak a jövő a megmondhatója…

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!